A megbetegedés körülményeire, a prevenció fontosságára irányítja a figyelmet a Rákellenes Világnap. Ennek apropóján Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere emlékeztetett arra, hogy Magyarországon az elsők között, 1993-ban készült el a nemzeti rákellenes program, amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik alapmunkája lett. Mára pedig odáig jutottunk, hogy a diagnosztikában és a terápiában is minden lehetőség biztosított a rákbetegek kezelésére.

Uniós szint fölött a hazai eszközpark

– Hazánkban minden feltétel adott a daganatos betegek gyógyításához, a magyar onkológia a legstrukturáltabb Európában – hangsúlyozta a miniszter. A 10 millió lakost kiszolgálva működik egy országos intézet, amely európai minősítéssel rendelkezik. A CT és MRI eszközpark az uniós átlag fölé emelte a hazai diagnosztikát, a magyar sugárterápiás műszerpark rendkívül korszerű. Az összes rákellenes gyógyszer ingyenesen hozzáférhető, a társadalombiztosítás több mint 350 daganatellenes gyógyszert finanszíroz. Kásler Miklós azt is megemlítette, hogy 10,5 milliárd forintból hirdették meg a Három generációval az egészségért programot, amelyben a háziorvos feladata, hogy a megelőzésről és a szűrések lehetőségéről tájékoztassa a lakosságot. A gyermekek közétkeztetése is egészségesebb lett, a zsíros, vörös húsokat kiiktatták az étrendből, emelték a tejtermékek és a gyümölcsök arányát.

Kritikus tényező a dohányzás és az alkoholizmus

– Az a legjobb, ha a daganatos betegség ki sem alakul – hangsúlyozta a tárcavezető. Hozzátette, hogy a rák elleni küzdelemben nagy szerepet játszik az egészséges életmód és a primer prevenció, vagyis az, hogy a kialakuláshoz vezető körülményeket kiiktassák a környezetükből az emberek. Külön kiemelte a dohányzás és az alkoholizmus káros hatását. Rákkeltő tényező a túlsúly, az elhízás és a fizikai mozgás hiánya is.

– A fizika tényezők között fontos megemlíteni az ionizáló sugárzást is – hívta fel a figyelmet, aláhúzva, hogy a nem ionizáló sugárzás ugyanakkor nem rákkeltő. – Ezt azért kell kiemelni – tette hozzá –, mert folyamatosan visszatérő, bizonyíték nélküli felvetés, hogy a mobiltelefon, a mikrohullámú sütő is rákkeltő. A biológia tényezők között a baktériumokat és néhány vírustörzset említett meg.

Életet ment a korai felismerés

A gyógyításban nagy szerepet játszik, hogy a daganatokat olyan stádiumban ismerjék fel, amikor még nem okoz tünetet, a kezdeti stádiumban lévő rák ugyanis 90 százalék fölötti eséllyel gyógyítható. Kásler Miklós példaként említette, hogy a gégeráknál 1-es stádiumban 97 százalék a túlélés esélye. A diagnosztika akkor kerül szóba, amikor már tünetek is jelentkeznek.

– Addig nem lehet rákról beszélni, amíg ezt a szövettan nem erősíti meg – mondta. – Ezt egészítheti ki a kép-, majd a laboratóriumi diagnosztika. A sugárterápia a sebészet 50 százalékos eredményessége mellett 40 százalékkal járul hozzá az eredményességhez – tette hozzá. Arra is kitért, hogy a gyógyszeres kezelések egyre korszerűbbek, és az immunterápia szintén jelentős áttörést hozott az utóbb pár évben elsősorban a melanoma és a tüdőrák gyógyításában.

Kimutatható a szűrés pozitív hatása

Ismertette, hogy Magyarországon számos intézkedés született a rákmegelőzés érdekében. A nemdohányzók védelmében született törvény hatására 4 százalékkal csökkent dohányzók aránya. Az alkoholizmus gyakorisága is csökkent. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a pozitív tendencia a férfiakra vonatkozik, a dohányzó nők aránya emelkedett, és náluk a tüdőrák aránya is nőtt. Megemlítette, hogy 1997 óta méhnyakrák-, 2002 óta emlő-, 2018 óta pedig vastagvégbélrák-szűrés folyik szervezett keretek között. Ez utóbbival összefüggésben elmondta, hogy eddig 570 ezer emberhez jutott el a vizsgálati eszköz, 200 ezren átvették, 170 ezren visszaküldték a mintát a laboratóriumba. Ebből 8000 esetben javasolták az orvosok a kolonoszkópiás vizsgálatot, 2500 betegnél mutattak ki rákmegelőző állapotot és 300 esetben találtak daganatos elváltozást.

A miniszter azt is megemlíttette, hogy az utolsó tíz évben az állam csaknem 90 milliárd forintot fordított az onkológiai struktúra felépítésére, korszerűsítésére. A magyar onkológia és az Országos Onkológiai Intézet felkészültsége tette lehetővé, hogy tavaly Budapesten megalakulhatott a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia.