Karanténkörkép határtalanul 4. rész – „Az akaraterőm tartott életben”

Március elején még senki sem tartott a koronavírustól Amerikában. Hallották ugyan a külföldi beszámolókat, de nem foglalkoztak vele. Amikor a pszichoterapeutának készülő 26 éves Aba először észlelte magán a tüneteket, egyáltalán nem gyanakodott a koronavírusra.

– Náthás voltam – kezdi Aba. – Azt gondoltam, kicsit erőteljesebben jött ki rajtam a tavaszi allergia a szokásosnál. Közben a lakótársam is beteg lett. Pár nappal később azt hittük, influenzások vagyunk: izomfájdalom, köhögés, láz. Aztán a 10. nap környékén bedurvult a betegség: éles fájdalmat éreztem a tüdőmben. Nem sima fájdalom volt, hanem, mintha belülről szaggatnák. A háziorvos írt fel köptetőt, lázcsillapítót, és kaptunk inhalátort. Tesztek azonban ekkor még nem álltak rendelkezésre Los Angelesben. A lakótársam elment a kórházhoz, ahová akkor már nem is engedték be a tünetei miatt. Az épület előtt felállított katonai sátorban végeztek rajta vizsgálatot. Tüdőröntgen segítségével állapították meg a tüdőgyulladást, amivel igazolni tudták a koronavírus gyanúját.

Aba és lakótársa nem tudja, hol kaphatta el a vírust, valószínűleg az egyetemen. Az első hetek után az állapotuk is egyre csak rosszabbodott.

– Az orrdugulás, hasmenés, köhögés és láz mellett iszonyú, már-már elviselhetetlen fájdalmaink voltak. A vírus miatt nemcsak a tüdőm, hanem az egész testem fájt. Aludni sem tudtam napokig. Éjszakánként arra ébredtem, hogy levegőért kapkodok. Ha szerencsém volt, sikerült felköhögnöm valamit, és vissza tudtam aludni. Ha nem, akkor hajnalban indult a napom, ami gyakorlatilag féléber vergődés volt. Voltak könnyebb órák a délelőtt folyamán, de délután mindig újra és újra odacsapott a vírus. Jött a láz, a fájdalom, a szédülés, a légszomj. Létezik az a fajta fizikai fájdalom, amin nem segítenek a sima fájdalomcsillapítók, és az ember inkább feladná a küzdelmet, csak legyen már vége. Nem akartam kórházba menni, mert március vége felé már eluralkodott Los Angelesen is a káosz. Úgy döntöttem, ha meg kell halnom, akkor legalább ne a kórházban történjen.

„Alig kaptam levegőt, rémálmaim voltak”

– Voltak olyan napok, amikor tényleg úgy éreztem, ennyi volt. Felhívtam minden szerettemet, de nem mondtam el nekik, mekkora a baj, csak azt tudták, hogy beteg vagyok. Azt akartam, hogy egy jó hangulatú beszélgetésünk legyen, ha ennek kell az utolsónak lennie. A legnehezebb éjszakán alig kaptam levegőt, rémálmaim voltak. Szinte éreztem, ahogy elhagyom a testemet. Akkor azt mondtam magamnak: nem lehet, hogy ez a vége. Biztos vagyok abban, hogy akkor ott az akaraterőm, az élni akarásom hozott vissza. Lassan, fokozatosan kezdtem kijönni a betegségből, hál’Istennek a lakótársam is egyre jobban lett. Több mint egy hónappal az első tünetek után még mindig nem vagyok a régi, de szedem a vitaminokat, pótolni kell a tápanyagokat, mert ez a vírus mindent kiszívott belőlem.

„Senki sem lehet önző!”

– Nem igaz, hogy olyan, mint egy sima influenza! Kortól függetlenül bárki elkaphatja, és nem lehet tudni, hogy ki milyen erős tüneteket produkál. Életerős, korábban egészséges emberek halnak meg a környezetemben. Muszáj, hogy vigyázzunk egymásra, most senki sem lehet önző, nem mondhatjuk azt, hogy nem érdekel, én nem félek a vírustól. Azt tapasztalom itt Los Angelesben, hogy az emberek egyre jobban odafigyelnek a másikra. A többség betartja a kijárási korlátozást, maszkban, kesztyűben közlekedünk. Ugyanakkor egyértelműen túl későn kezdtük el a védekezést, és félek, mi történik akkor, ha nem leszünk elég kitartóak. Aggódom például amiatt, mi lesz, amikor nemsokára újra megnyitják a strandokat, és ellepik őket az emberek.

A filmes babérokra is törő Aba Észak-Hollywoodban él, így a közvetlen környezetében nem tapasztalja a járványügyi helyzet okozta munkanélküliséggel járó anyagi nehézséget. Lát viszont példátlan összefogást a hollywoodi sztárok részéről.

– A hollywoodi hírességek próbálnak minél hathatósabb segítséget nyújtani azoknak, akik nehéz helyzetbe kerültek. Az egyik ilyen kezdeményezés az „AllinChallenge”: sztárok ajánlják fel a szolgáltatásaikat, amiért aztán elindulhat a neten a licit. Leonardo DiCaprio és Robert De Niro például licitre bocsájtott pár hete egy statiszta szerepet Martin Scorcese Megfojtott virágok című filmjében. A licit nyertese hármójukkal tölthet egy napot a forgatáson, és hivatalos lesz a film premierjére is. A kihívásokból befolyt összeg egy amerikai alapítványhoz kerül, ami étellel támogatja a rászorulókat. Nagyszerű ez a kezdeményezés, amihez már sok-sok sztár csatlakozott.

A végzős pszichoterapeuta azokra is gondol, akik a bizonytalanság okozta lelki megpróbáltatásokkal birkóznak meg nehezebben.

– Fontosnak tartom azt is, hogy ne csak a fizikai-, de a lelki egészségünkre is figyeljünk ebben az időszakban. Támogassuk az egyedül élő és idős embertársainkat minden lehetséges módon! Az elszigetelődés könnyen beszűkültté, depresszióssá tehet, ezért hívjuk gyakran szeretteinket telefonon, online, bárhogy! Itt kint – de bizonyára odahaza is – élnek ingyenesen hívható krízisvonalak, ahová a magányos, szorongó emberek bátran telefonálhatnak. Éljünk ezekkel a lehetőségekkel, és tényleg maradjunk otthon, biztonságban!

(fotó: Shutterstock, privát)

Olvassa el a cikksorozatunk korábbi részeit is:

• Karanténkörkép határtalanul 1.rész – „Aperoskype” és virtuális szülinap francia módra
• Karanténkörkép határtalanul 2. rész – „Barcelonában a környékünkön nem pánikol senki”
• Karanténkörkép határtalanul 3. rész – „Németországban mi most kacsák vagyunk”