A FICSAK egy csokorba szedte, mely kormányzati intézkedések segíthetik a szülők számára a tanévkezdést.

Ingyenes tankönyvellátás

A 2021/2022-es tanévtől már minden nappali tagozatos diák ingyenes tankönyvellátásban részesül. Az idei tanévtől már a köznevelésben és a szakképzésben tanulóknak sem kell fizetni a könyvekért.

A tanévkezdésre minden iskolában rendelkezésre állnak majd a tankönyvek, melyek kiszállítása augusztus elején már elkezdődött. A legtöbb iskolában a nyári szünet utolsó napjaiban, augusztus 27-31. között osztják ki a tankönyveket, a többiek az első tanítási napon vehetik kézbe.

Ingyenes és kedvezményes étkeztetés

A gyermekek ingyenes és kedvezményes étkeztetése az idei tanévben is folytatódik. Mindazon szülők, akiknek gyermekei közoktatásban részt vesznek, már ismerős lehet számukra a gyermekétkeztetési támogatás igénybevételéről szóló nyomtatvány. Az erre vonatkozó kérelmet írásban kell benyújtani az étkezést biztosító intézménynél, az „Igénylőlap normatív étkezési térítési díjkedvezmény igénybevételéhez” című nyomtatvány kitöltésével, valamint a szükséges igazolások csatolásával.

A bölcsődékben és óvodákban is ingyenes az étkeztetés azon gyerekek számára, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek, vagy saját maga, illetve testvére tartósan beteg vagy fogyatékos, valamint annak is jár, akit nevelésbe vettek.

Továbbá ingyenesen étkezhet az a gyermek is, aki nagycsaládban él, azaz ahol három, vagy ennél több gyermeket nevelnek a szülők.

Az a gyermek, aki olyan családban él, ahol az egy főre eső jövedelem nem éri el a kötelező legkisebb minimálbér nettó összegének 130 százalékát szintén ingyen étkezhet.

Előrehozott családi pótlék

Nagy segítség idén is a családok számára, hogy a szeptemberi családi pótlékot már augusztus utolsó hetében folyósítja a Magyar Államkincstár, ezzel is megkönnyítve a tervezést, az iskolai tanszerek időbeni beszerzését.

Iskolakezdési támogatás

A munkáltató döntésétől függően támogathatja a munkavállalók gyermekeinek iskolakezdését, valamint úgy is dönthet, hogy mindkét szülőnek biztosít iskolakezdési támogatást. Ez arra az estre is kiterjed, ha a szülők mindketten ugyanazon munkáltatónál dolgoznak. Az iskolakezdési támogatás feltétele, hogy a szülő családi pótlékra jogosult legyen.

Beiskolázási támogatás

Idén is több önkormányzatnál lehet igényelni beiskolázási támogatást, amelynek összege általában 6-20 ezer forint közötti mozog. Fontos feltétel, hogy a diák lakcíme a azon a településen legyen, ahol a támogatást megigényli. Budapesten az adott kerületnél lehet érdeklődni a támogatásról és összegéről, ennek mértéke viszont kerületenként eltérő lehet.

Ingyenes KRESZ-vizsga és tréning

Ingyenes vezetéstechnikai tréningen vehetnek részt a 20 év alatti fiatalok, valamint a csed-, gyed-, gyes ellátásban részesülők.

Ingyenes nyelvvizsga

A cseden, gyeden és gyesen lévő édesanyák is igénybe vehetik a nyelvvizsga visszatérítésének lehetőségét 35 éves korig.

A Fiatal Családosok Klubja üdvözli, hogy a kormány számára kiemelt fontossággal bír a családvédelmi akcióterv megvalósítása. A hosszú távú cél, hogy Magyarország családbarát hely legyen, ahol a gyermek az első.

A FICSAK reményét fejezi ki, hogy az idei tanévkezdés a korábbi megszokott menetrend szerint zajlik majd digitális oktatástól mentesen. Az elmúlt év eseményei különösen arra világítottak rá, hogy a családok erejét a közösségi összefogás adja. Példaértékű, ha ez a segítő hozzáállás és az egymásra odafigyelés képessége továbbra is megmarad.

(fotó: Shutterstock)