Aligha van olyan nagycsaládos az országban, aki ne hallott volna a februárban bejelentett autóvásárlási támogatásról. Azok sem lehetnek sokkal többen, akiknek nem mozgatta meg a fantáziáját a dolog. Ez nem is csoda, hiszen nagyon megéri új hétüléses kocsiba beruházni az érintetteknek. De kik vehetnek ilyen autót? Megadják az előre vállalt gyermekekre is? És mi számít új autónak? - az Origo kérdéseire a válaszokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága adta meg.

1. Mekkora támogatásról beszélünk?

2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásról, amely igencsak nagyvonalú ajánlat. A támogatás összege legfeljebb az autó bruttó vételárának fele lehet. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy egy 5 millió forintnál olcsóbb autóra nem a teljes összeg jár, hanem a kocsi árának fele.

2. Ki igényelheti a támogatást?

A támogatást magyarországi lakcímmel rendelkező olyan nagycsaládosok kérhetik, akik legalább 3 gyermek után jogosultak családi pótlékra. Az a várandós anya, akinek már két gyermeke van (vagy ikerterhesség esetén egy), és a születendő magzat már 12 hetes, szintén jogosult a támogatásra. A tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos, az igénylő háztartásában nevelt vagy gondozott személy esetében nem számít az életkor. Az igénylőnek vagy házastársának/élettársának „B" kategóriás jogosítvánnyal kell rendelkeznie, nem lehet köztartozása, sem pedig büntetett előéletű. Ez azt jelenti, hogy ez a támogatás csak meglévő gyermekek után igényelhető, ellentétben a CSOK-kal.

3. Mikor lehet igényelni?

A támogatási kérelem benyújtására 2019. július 1-je és 2022. december 31-e között van lehetőség.

4. Mire lehet igényelni?

Legalább 7 személyes új személygépkocsira. Az árra vonatkozóan nincs megkötés, 5 millió forint alatti autó esetén az ár fele jár.

5. Mi számít új autónak?

A gyártótól, forgalmazótól vagy kereskedelmi szervezettől közvetlenül megszerzett, a nyilvántartásba még ideiglenesen sem vett gépkocsi, illetve az a jármű, amelynek a használatba vétele nem történt meg. A használatba vétel az autó első forgalomba helyezésének időpontja.

Ez azt jelenti, hogy a néhány ezret futott tesztautók, amelyeket tipikusan kedvezőbb áron lehet a kereskedésekben megvenni, sajnos nem jönnek szóba, a szalonokban kiállított vagy a raktárakban porosodó járművek viszont vihetőek.

6. Mi a támogatás menete?

Az igényléshez támogatási kérelmet kell benyújtani a Magyar Államkincstárhoz vagy a kormányablakokba. A kézhez kapott határozat után hat hónapon belül kell valamelyik szülőnek megkötnie az adásvételi szerződést. A kereskedés az Államkincstártól kapja meg a pénzt, tehát nem kell előfinanszírozni az összeget a nagycsaládosoknak, csak a fennmaradó összeget kell kifizetni. A kormányablakok ügyintézői várhatóan júniusban kapnak majd további információkat, addig nem érdemes ott érdeklődni.

7. Milyen formában vásárolhatok?

Az autót hagyományos adásvételi szerződéssel (akár kölcsön igénybevétele mellett) vagy zárt végű lízingszerződéssel, de hitellel is meg lehet vásárolni.

8. Milyen egyéb feltételek kötnek még?

A támogatás egyszer igényelhető, az autót pedig 3 évig nem szabad eladni vagy átalakítani. Ezenfelül az autón a kereskedőnek el kell helyeznie egy „Családbarát Magyarország" matricát, melyet 3 évig rajta kell hagyni az autón.

9. Összevonható az elektromos autókra járó támogatással?

Igen! A maximum 1,5 millió forintos elektromos autókra járó támogatást össze lehet vonni a nagycsaládos kedvezménnyel, korlátot egyedül az elektromos autók támogatására irányadó szabályozás (például a 20 milliós felső korlát) jelent. Ilyen autó egyébként jelenleg egy van a piacon, ez pedig a Nissan e-NV200.

10. Igényelhetik-e egyszülős családok?

Igen, ez fontos az elvált, illetve özvegy édesanyáknak vagy édesapáknak.

11. Milyen esetekben kell visszafizetni?

Ha az igénylési nyilatkozat a valóságnak nem megfelelő adatokat tartalmaz. Ha az igénylő nem teljesíti az elidegenítési tilalom bejegyeztetésére vonatkozó kötelezettségét, vagy ha három éven belül házassága vagy élettársi kapcsolata úgy szűnik meg, hogy a gyermekek elhelyezése szempontjából már nem minősül nagycsaládosnak.

Akkor is vissza kell fizetni a támogatást, ha azt örökbe fogadott gyermekre vonatkozóan állapították meg, és a támogatás igénylésétől számított két éven belül felbontják az örökbefogadást. Visszafizetés esetén késedelmi kamatot is felszámol az állam, ezzel tehát nem érdemes trükközni.

12. Hol lehet érdeklődni a további részletekről?

A kormányzati ügyfélvonalon, a 1818-as telefonszámon, vagy a Nagycsaládosok Országos Egyesületénél. A szervezet már tartott egy autóbemutató rendezvényt, ahol kereskedők és szakértők válaszoltak a felmerülő kérdésekre, és tervez további ilyen eseményeket, ezért érdemes figyelni a weboldalukat. Addig is azoknak, akiket érint a lehetőség, érdemes minél több autószalonba ellátogatni, és a próbaút mellett a szállítási feltételekről is érdeklődni.

A rendezvényről részletesen beszámolt a csalad.hu a Hétvégi „társkereső”: melyik autó lesz az ideális? cikkben.