Sok gyermeket "diagnosztizálnak" az utóbbi időben idegrendszeri éretlenséggel. Mit jelent ez pontosan?  

– Valóban sok gyermek esetében merül fel a látható viselkedéses, kognitív tünetek, például a figyelmi működések mögött ez az oki diagnózis. Azonban az az igazság, hogy ez nem egy létező diagnosztikus kategória. Ilyen kategóriát nem ismer a nálunk használt Betegségek Nemzetközi Osztályozása (BNO), de az amerikai kataszter sem. Ez sokféle tünet hátterében álló feltételezett okok csoportja, melynek azért megvannak a maga ismérvei, és amelyet többféle területen működő szakemberek használnak. A lényege az, hogy nincsen megragadható szervi elváltozás az idegrendszerben, csak a működés sajátosan rendezetlen. Ez a kissé félreérthető elnevezés magában foglalja, hogy egy átmeneti állapotról van szó, ami csupán időbeli elmaradást jelent. Előfordulhat, hogy bizonyos embereknél ez a zavaros idegrendszeri állapot fennmarad, így élik a mindennapjaikat, és mind a környezetük, mind saját maguk hozzászoknak ehhez. Gyermekkorban azonban még nagyon sokat lehet tenni a sikeresebb alkalmazkodásért, ezek a rendszerek nagyban normalizálhatók.

Hogyan lehet az idegrendszer fejlődését játékokkal segíteni?  

– Korai életkorban csak játékkal lehet segíteni, sőt, úgy fogalmaznék, hogy csak örömet okozó, az énhatékonyságot megjelenítő játékkal lehet segíteni. Az a kisgyermek, aki elmélyülten homokozik, sarazik, hintázik, majd később mászókázik, fára mászik, járdaszegélyen egyensúlyozik, pontosan ezt teszi. Őket erre nem kell rávenni, de félteni sem szükséges. Ezek a szerencsés gyerekek eközben „szervezik meg” az idegrendszerük működését, finoman hangolják az alkalmazkodásukat. Segítségre akkor van szükség, amikor ez nem megy magától, mert a gyereknek az az élménye, hogy neki ez nem sikerül, ő ettől fél vagy neki ez kellemetlen érzést okoz. Egyes esetekben kifejezetten veszélyesen, önkontrollt nem ismerve viharzik egyik játéktól a másikig. Az utóbbi helyzetekben szükség van a segítségre, ami gyógypedagógiai-pszichológiai kivizsgálást követő terápiás eljárást jelent. Ebben természetesen a szülőknek nagy szerepük van, de a mozgásterápiát, mozgásfejlesztést a szakember vezeti, aki az ő gyermekükre szabva javasolhat otthoni játékokat, elfoglaltságokat is.

Van olyan életkor, amikortól ezek a játékok már nincsenek olyan jelentős hatással az idegrendszerre?

– Nincs. Életünk végéig jelentős hatással van minden emberre a mozgás, különösen, ha annak van valamilyen játékos, művészi eleme is. Viszont az sem véletlen, hogy a korai időszakban mozgunk és játszunk a legtöbbet, ekkor van a fejlődésünkre mindennek a legnagyobb hatása.

Szülőként hogyan vehetünk részt ebben?

“Minden lehet játék, amit a gyerek „feltalál” magának. A szülő dolga ilyenkor az, hogy továbblendítse ezt a helyzetet valamilyen módon. Akár csupán azzal, hogy felfigyel rá. Nem dicsérni kell, hanem osztozni a tevékenység mozgásos vagy fantázia részében.”

– A fentiekből következik, hogy minden lehet játék, amit a gyerek „feltalál” magának. A szülő dolga ilyenkor az, hogy továbblendítse ezt a helyzetet valamilyen módon. Akár csupán azzal, hogy felfigyel rá. Nem dicsérni kell, hanem osztozni a tevékenység mozgásos vagy fantázia részében. Ha egy másfél éves gyerek előszedi a szekrényből a szitát, és előbb jobbra-balra mozgatja, majd megtölti apró játékokkal, dünnyög hozzá, és maga is jobbra-balra dülöngél, akkor az ide vonatkozó mondókával (Szita, szita, sűrű szita…) beszállhat a szülő a tevékenységébe. Ez nagyon jó móka, miközben a kisgyermek egyensúly- és ritmusérzéke is nagyszerű kihívásnak tesz eleget.  

Milyen konkrét szabadtéri játékokat tudnál javasolni, amelyek az idegrendszer fejlődését támogatják?  

– Az óvodásokkal ősszel szedhetünk szép leveleket, és levélcsokorral a kezünkben lecsúszhatunk mindenféle lejtős felületen, miközben integetünk egymásnak a csokrokkal. Ezeket aztán haza is vihetjük, lepréselhetjük, majd elővehetjük és a finom erezeteket csodálva montázsokat készíthetünk. Festékkel, csillogó zselével még izgalmasabbá tehetjük az alkotásokat, amikhez csodálatos meséket is kitalálhatunk. Ezek által fejlődik a gyermekek finommotorikus képessége, és az ügyességi mozgásaik is. Az udvaron összegereblyézett levélhalom is nagyszerű kihívás a beleugrálásra, hempergőzésre, természetesen amennyiben a gyermekünk utána segít a levelek összeszedésében. Rengeteget tanulnak egy ilyen játék során a saját testük térbeliségéről. A szokatlan közegben végzett spontán mozgás a saját testképük differenciálásában is segít.  

– Szintén remek játék a terményekkel – makk, gesztenye, mogyoró, lencse, bab – végzett tevékenységek arzenálja. Öröm az ujjaknak akár csak a bennük turkálás is. De elővehetünk egy kalapot, amibe belehelyezzük a terményeket, egyéb apró játékokat, ajándékokat, amit aztán lefedünk egy kendővel. Ezután csukott szemmel, csak tapintás útján kell felismerni a kezünkbe kerülő tárgyakat. Jó szórakozás a termények lapos edénybe szortírozása, fejtetőn egyensúlyozása, egyik edényből a másikba öntése, lejtőn legurítása, majd a folyamat végén az összeszedésük is.  

Ha az időjárás miatt beszorulunk a lakásba, mit játsszunk?

– Játszhatunk a szobában például alagutast vagy sátorosat, amikor a bútorokból, plédekből, párnákból építünk olyan térformákat, amelyek alatt át lehet bújni, bizonytalan felszínén át lehet egyensúlyozni. Ha ez elkezdődik, csak a vacsora kezdete szab határt a gyermeki és felnőtti fantázia újabb és újabb megoldásainak. Ráadásul a lakás is egyben marad, mert nem a feldúlásról szól a történet, hanem a koncentrált figyelemmel végzett precíziós mozgásról. Ennél jobbat már csak a vízzel lehet játszani: egy kevés folyékony szappannal és szívószállal habosítsuk fel egy pohárban, majd egy-két csepp festéket beleejtve kövessük a színek útját. A szem-kéz-száj koordináció pompás fejlesztési lehetősége ez a tevékenység. A játékok sora végtelen, de ha hagyjuk, a gyerekek általában maguk is megtalálják azokat a mozgásos játékokat, amik számukra a legmegfelelőbbek.

Említette, hogy fontos, hogy élvezze is a gyerek a játékot. Nyilvánvalóan akkor ezeket az elfoglaltságokat ne erőltessük, igaz?

– Egy igazán jó játékot nem kell erőltetni, megy az magától is. Ha viszont ellenállást tapasztalunk a gyerek részéről, akkor semmiképpen ne erőltessük a választott játékformát. Inkább keressünk olyat, amit szeret és élvez. Később esetleg vissza lehet térni az elutasítotthoz is, elképzelhető, hogy akkor már élvezetessé tud válni, mert az alapját adó fejlettséget a gyerek időközben már elérte.

Mi az, ami általánosságban rossz és mi az, ami jó hatással van a gyerekek idegrendszeri fejlődésére?

– Minden körülményből ki tudják válogatni a gyerekek azt, ami jó hatású, sőt erősen keresik is ezeket. Ami rossz, az a felnőttek figyelmetlensége, közömbössége, érzéketlensége, valamint, ha ezek következtében egy gyerek kénytelen a képernyők világába menekülni. Ahol persze azonnali vizuális választ kap minden apró mozdulatára, és egyre mélyebbre rántja őt az egyhelyben ülésben/fekvésben ez a nem megfogható, megszagolható, megízlelhető, tehát összességében nem valóságos tünemény.