Várakozás

Ha volt valami, ami az idei Húsvétnak külön erőt adott, az nem más, mint a remény és a várakozás. Hívő és nem hívő egyaránt készülődött, várakozott, szépen rendbe rakta saját portáját, talán leporolta a 10-20 évvel ezelőtt könyvespolcokra tett könyveit, átvasalta a függönyöket, és jutott ideje még a kertre is. Várakozott, így élte túl a március közepe óta elrendelt otthonmaradást. Mi is. Soha ennyire gondosan az ünnepi menüt nem állítottuk össze, életemben először álltam sorba sonkáért és bárányért, választottam hozzá bort, a gyerekeknek szörpöt. Először mosogattunk egész nap, mert a sok sütéstől, főzéstől folyamatosan tele volt a mosogató. Először csináltam olyan franciasalátát, amibe a legnagyobb aprólékossággal tudtam beletenni, magamat. Először sütöttünk mi magunk kalácsot, és főztünk sonkát. Először díszitettük fel az egész lakásunkat, közvetlen környezetünket. És igen, először volt az, hogy egész nap a gyerekeinkkel lehettünk, végig rájuk figyelve. A lányom többször is magára vállalta a napos szerepet, ami már a reggeli kávés ébresztéssel indult (hogy ezt hogy oldja meg egyedül – nem tudom!), és az étkezések előtti imádkozással folytatódott. Fiamra pedig a rendrakás jutott – már amikor… Szóval számtalan apró csoda költözött az otthonunkba. Húsvét csodái, a várakozás csodái és maga az Ünnep.

Mi lesz most?

S igen, rettentően hiányoztak a „többiek”. Szüleim, anyósom, apósom, testvéreim és az unokagyerekek. Hiányzott a társas együttlét, az, hogy „otthoni”, megszokott ízeket egyek, hogy sógorommal elbeszélgessek, gyerekekkel focizzak, misére menjünk és… a húsvét eddig megszokott összes eleme. Csak az a rengeteg utazás nem, no meg a „pontosan kell érkezni” idegállapot… Így, bár csonka családi ünnepet ültünk, mégis számos olyan elemmel bővültünk a jövőre nézve, amit immáron hagyományteremtő céllal veszünk fel a következő évek húsvéti szertartásai közé. Mert most jön megint a neheze. Az ünnep elcsendesedik, a lélek pedig várakozik. Újra sóvárog a régi léte felé, ami úgy néz ki, még sokáig nem lesz. Így most kell nagyon erősnek lenni. A feltámadás misztériumából átemelni az emelkedett perceket, a közös építkezés mindennapossá tételének elemeit, hogy legyen erőnk folytatni. Azt a küzdelmet, amit mindannyian vívunk valami vírus ellen, s amelyben győzni fogunk, ha kitartunk. Hogy meddig kell, ez a nagy kérdés – mert a húsvétot könnyebb kiszámolni és úgy készülni rá.


Olvassa el a szerző korábbi írásait is: