Jubileumi gálaesten idézte fel az elmúlt tizenöt évét a komplex családsegítő és szülőtámogató Szülők Háza mozgalom. A budapesti Benczúr Ház Kulturális Központban november 24-én tartott eseményen idén is Szent Antal-díjjal ismerték el a gyerekekért és a gyermekvédelemben dolgozók munkáját.

A mára nemzetközileg is elismert Szülők Háza mozgalmat 2007-ben hívta életre Regős Judit családi tanácsadó, szociálpolitikus azzal a céllal, hogy lehetőséget adjon a hátrányos helyzetű és a jobb módú családok találkozására, szorosabb együttműködésére, valamint javítsa a gyermekotthonokban élő gyerekek esélyeit. 

Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy két hónappal ezelőtt két új központ és hat családi bölcsőde nyitotta meg a kapuit. Kiemelte: a gyermeket nevelők terheinek csökkentéséért többi között bölcsődefejlesztési programot indítottak, bevezették a GYED extrát, ingyenessé tették a tankönyveket és kedvezményes lett a gyermekétkeztetés.

Fülöp Attila, gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár arról beszélt: jelenleg  23 ezer olyan gyermek él az országban, akinek nem adatik meg, hogy a vér szerinti családjában nevelkedjen. Hangsúlyozta: a gyerekvédelem csak akkor vihető sikerre, ha a mögött közösségi összefogás van.

Az eseményen, amelyet Kemény Dénes, a Szülők Háza Közhasznú Alapítvány alapítója nyitott meg, átadták a gyermekvédelemben dolgozók elismerésére alapított Szent Antal-díjakat. 

Regős Judit arról beszélt, hogy a Szülők Háza közössége kezdetben negyven család nélkül nevelkedő gyereket fogadott be a segítő körbe, mára pedig ötszázra nőtt a számuk. Számukra rendkívül fontos bármilyen önzetlen, önkéntes támogatás, segítségnyújtás.

Azért is alapította meg a Szülők Háza a Szent Antal-díjat, hogy felhívja a figyelmet a gyermekvédelem fontosságára és elismerje az ezen a területen dolgozó hivatásos szakemberek és önkéntesek áldozatos munkáját. A díjazottakról az alapítvány kuratóriuma és a gyerekek döntenek annak alapján, hogy az adott évben kik tettek a legtöbbet a Tegyél jót! programban kedvezményezett gyerekekért és családokért.

A gálaesten bejelentették, hogy a Családbarát Magyarország programsorozat részeként elindították a Szülők Háza Adventi Hónapját, melynek fővédnöke Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár. A Szülők Háza ennek során több helyszínen családbarát programokat, koncerteket, előadásokat, workshopokat, kézműves vásárokat szervez, valamit egy hosszú adventi hétvégére Kárpátalján élő családokat lát vendégül Budapesten, ahol így újra találkozhatnak egymással a háború miatt kettészakadt családok. Emellett az idén újra megrendezik a pandémia miatt korábban elmaradt kétnapos Tegyél Jót! Karácsonyt is, amelyen önkéntes családok karácsonyozhatnak együtt állami gondoskodásban élő gyerekekkel.

Az Angyal Program

Az Angyal Program lényege az ajándékozáson túl, hogy az önkéntesek és a gyerekek közt kötődés alakul ki az által, hogy az önkéntesek a gyerek levelén keresztül egy kicsit betekintést nyerhetnek a gyerekek életébe, világába. Valódi társadalmi felelősségvállalás jön létre. A szervezet tapasztalata szerint az önkéntesek – magánemberek, cégek, támogatók – nemcsak az ünnepi időszakban köteleződnek el egy-egy gyermek mellett, hanem sok esetben egész évben támogatják őket, részt vesznek közös programokban.

Az Angyalok azt vállalják, hogy beszerzik azokat az ajándékokat, amelyekre a gyerekek vágynak. Az Alapítvány az ajándékokat az Adventi időszakban "Angyaljáratával" személyesen juttatja el a gyerekekhez, valamint egy közös, 2 napos, családias jellegű karácsonyi eseményen várja a gyerekeket és az önkéntes Angyalokat, ahol személyesen átadhatják a gyerekeknek az ajándékokat, találkozhatnak a gyerekek örömével.