Abban azonban elég nagy az egyetértés, hogy ha már belevág valaki, akkor nem csupán a fogyasztása csökkentését, hanem a teljes füstmentesítést érdemes megcéloznia. 2018. februárjában a MedicalOnline idézte azt a brit tanulmányt, mely szerint napi egyetlen szál cigaretta elszívása már mintegy 50%-kal növeli a szívkoroszorúér-betegségek kockázatát és közel harmadával az agyvérzését. (Amiből az is következik, hogy a napi egy doboznyi fogyasztásból származó egészségügyi kockázat mintegy fele is az első szálhoz kötődik.) Egy másik tanulmány – amiről az American Journal of Preventive Medicine számolt be ugyancsak 2018-ban – pedig arra utal, hogy az e-cigarettázásra való átszokás sem tökéletes megoldás. A Kaliforniai Egyetem egy kutatócsoportja a hosszútávú hatásokat vizsgálva arra jutott, hogy míg a klasszikus napi dohányzás közel háromszorosára, addig az e-cigarettázás is majd' duplájára növeli a szívroham kockázatát.

A leszokás elhatározását segítheti, ha az ember pontosan tisztában van vele, hogy milyen erős a kapcsolata a dohányzással. Akár azt tekintve, hogy mennyire függ e szokástól a mindennapjaiban, akár azt vizsgálva: mekkora kárt tett az már addigra az egészségében. Erre ki-ki egyszerűen kaphat választ egyes céltesztekkel. Például az úgynevezett Fagerström-teszt (amit itt tölthetnek ki) a nikotinfüggés mértékéről ad képet. Egy másik (amit itt találnak) pedig a dohányzás hatásainak felmérésében segíthet.

A legtöbb segítséget persze a támogató környezet adhatja, különösen a megértéssel és a jó példával. Idén tavasszal idézte a medicalxpress.com William Chopik, a Michigani Állami Egyetem professzora tapasztalatait a partnerek gyógyító erejéről. "Ha például a pár egyik tagja abbahagyja a dohányzást, néhány hét vagy hónap múlva valószínűleg a másik is követni fogja" - nyilatkozta a pszichológus egy kutatás kapcsán.

Segítség a leszokáshoz

Társas támogatást kínál – ráadásul járványálló, online formában – a Szegedi Tudományegyetem orvosi karának "CigiSzünet" elnevezésű oldala is. Ez működik Facebook-csoportként, Instagram oldalként, valamint elérhetők az egyetem honlapján is. Ők segítő információkat és megértő társaságot kínálnak a tapasztalatok megosztásához. Különlegességük, hogy nem csak a leszokókhoz szólnak, de a maradó dohányzókat is támogatják ártalomcsökkentő tanácsaikkal.

Egy másik online segítő a leteszemacigit.hu elnevezésű oldala. Ez szintén szolgál tanácsokkal, praktikákkal a füstöléstől szabadulóknak, akár arról is, hogyan jussanak túl könnyebben a visszaeséseken. Sajátossága e lapnak, hogy külön is foglalkozik a barátokkal, családtagokkal, miként tudják segíteni azt, aki éppen leszokóban van.

Létezik egy Dohányzás Leszokást Támogató Központ elnevezésű oldal is, amelyet az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet üzemeltet. Ehhez tartozik egy ingyen hívható (06/80/44-20-44) telefonos tanácsadó is. Itt még a leszokást segítő szakembereknek is kínálnak továbbképzést. A közvetlenül érintetteknek pedig stratégiákat és praktikákat, no meg reményt. Kezdetnek azt, hogy az első hét erős elvonási tünetei a következő 2-3 hétben jelentősen enyhülni fognak. Addig is bevethető ellenük néhány egyszerű fogás, melyek közül hármat emelnek ki.

Tanácsok a leszokáshoz

1. Igyanak annyi (alacsony kalóriatartalmú és alkoholmentes) folyadékot, amennyit csak bírnak. Egy-egy újabb korty vagy pohár a rágyújtás mozdulatát is helyettesítheti.

2. Mozogjanak, amennyit csak képesek, annál sokkal többet, mint amennyit szoktak. Ez a gyors súlygyarapodás akadályozásában is segíthet valamennyit.

3. Aludjanak, amennyit csak tudnak! Úgy kevésbé lesznek feszültek a megvonástól.

Ezek a támogató oldalak általában azt is jelzik, hogy az utolsó cigaretta után húsz perccel vagy éppen tíz évvel milyen javulásra lehet számítani. Arra is vall már adat, hogy sosincs túl késő abbahagyni. 2020 januárjában a Nature számolt be Peter Campbell és munkatársai munkájáról, amely arra jutott, hogy a tüdő képes önmagát gyógyítani. Ugyanis azt tapasztalták, hogy a megmaradt egészséges sejtek, ha már nem támadta őket füst, elkezdték "visszafoglalni" a tüdőt a dohányzás miatt károsodott társaiktól. És ami különösen biztató: e jelenség még azoknál is kimutatható volt, akik negyven év mindennapi dohányzás után hagytak fel e szokással.

Fontos Önnek, hogy a családot érintő egészségügyi kérdésekben otthon mozogjon? Keresse fel a Nekem szól! kezdeményezést itt és itt!

(fotó: Shutterstock)