Nem véletlenül égett bele a fogalom a tudatunkba: tavaszi nagytakarítás. Az első meleg napok emberöltők óta megadják az igényt is, hogy átforgassunk, átszellőztessünk, áttakarítsunk mindent, ami a mindennapjainkhoz tartozik. De ne akarjunk egy nap alatt végezni, inkább osszuk el a munkát helyiségenként, munkatípusonként, vagy aszerint, hogy éppen mennyi időnk – és kedvünk – van a rendezkedésre. Tippeket adunk, hogy a szokásos napi takarítási feladatokon túl mi segíthet az otthonunk tavaszi felfrissüléséhez.

1. Az első és legfontosabb szabály: semmi sem kötelező! Csak annyi időt és energiát fektessünk a takarítási munkákba, amennyi nem terheli meg túlzottan a családot – beleértve minket is.

2. A kertben, teraszon vagy ablakban pihenő ágyneműk látványa igazi tavaszi jelenség, ezzel a természetes módszerrel különlegesen friss illatot varázsolhatunk az alváshoz. Napsütésben helyezzük ki a család ágyneműjét a korlátra vagy székekre, és óránként forgassuk meg a napozó darabokat.

3. Tavasszal a nagyszőnyegek is szinte minden háztartásból kikerülnek a szabadba. Gyermekprogramnak – vagy gyerekfárasztásnak – sem utolsó a szőnyegporolás, szőnyegrázás, közben hihetetlen és ijesztő a látvány, hogy a viszonylag tisztának hitt szőnyegeinkből perceken át dől a por. Valami olyat tud a tavaszi levegő, amit a legjobb porszívó sem…

4. Szellőztessünk, amikor csak tehetjük! Minden helyiségnek jót tesz egy kis friss huzat, ilyenkor az állott porszag, a molylepkék és a bacilusok is menekülni kényszerülnek.

5. Az év közben mumus szekrénytetők, beltéri ajtók, szekrény- és fiókbelsők ilyenkor ünnepelnek, mert végre rájuk is sor kerülhet. A törlés első része szárazon történjen, mert kevés kellemetlenebb szag van a lakásban, mint a nedves poré. A piszok nagy részének eltávolítása után tisztítószeres-vizes ronggyal töröljük át a felületeket. Ha az év többi részében ezekre a feladatokra nem jut időnk, biztosan nagy megelégedéssel és boldogsággal nyugtázzuk a munka végét, és napokig azt fogjuk érezni, hogy mennyire tiszta minden!

6. Az ablakmosástól a legtöbben tartunk egy kicsit, valószínűleg csak azért, mert azt gondoljuk, hogy a hatalmas mennyiségű ablak megtisztítása rengeteg időbe telik. De miért is kellene mindet egyszerre lemosnunk? Mi lenne, ha egyszerre csak egy-egy darabot terveznénk be?

7. Nagyanyáink idejében hagyományosan a tavasz volt a kamratakarítás ideje is, hiszen ilyenkor kezdenek ürülni a tavaly nyáron megtöltött polcok. Itt az idő, hogy felmérjük a meglévő készleteket, felhasználjuk a maradékokat, és szellőztetéssel, törölgetéssel felfrissítsük a raktárainkat.

8. Az olvasni szerető családok körében az egyik legnagyobb kihívás a könyvek pormentesen tartása. Vegyünk egy nagy levegőt, és a tavaszi nagytakarítás keretében hordjuk ki a könyveket a levegőre. Persze nem szerencsés a családi könyvtár rendbetételét egyszerre beütemezni, inkább polconként gondolkodjunk! Először száraz ronggyal töröljük át a gerinceket, aztán a gyerek-segítők erőteljesen nyissák-csapják össze a köteteket, hogy kiszálljon belőlük a por. Ez a munka látványtalan és lassú, mégis nagyon hatásos része a takarításnak.

9. Szánjunk időt a felesleges kupacok felszámolására is! Szabaduljunk meg a gyerekek kinőtt ruháitól, a nem használt vagy törött játékoktól, a téli holmikat tegyük el jövőre. A szekrény vagy polc, ahol az átnézésre váró papírok gyűlnek, szintén megérdemel egy adagot a nagy tavaszi lendületből.

10. Érdemes átszelektálni az illatszeres szekrényt és a gyógyszeres fiókot: a lejárt termékek rengeteg helyet foglalnak.

11. A tavaszi nagytakarítás nem csak az anyuka feladata! Rendezzünk családi takarító-délelőttöt, a jutalom pedig legyen egy délutáni közös filmezés vagy társasjátékozás. Már a legkisebbek is be tudnak szállni a munkába, ha törlőrongyot vagy porszívót adunk a kezükbe. Segíteni jóleső érzés a kicsiknek, közben egyre ügyesebbé válnak.

12. Napsütéses, jó időben sokkal több mindenhez van kedvünk, mint egyébként. A télen hordott cipők is meghálálják, ha ilyenkor egy kicsit foglalkozunk velük: alapos tisztítás után levegőztessük őket a teraszon, kertben, majd cipősdobozokban hagyjuk a téli lábbeliket fél évet pihenni.

13. Végre érdemes a szabadban teregetni! A napfényben száradó ruhák sokkal illatosabbak, de a vizes darabok mellé a télikabátokat és a plédeket is kiakaszthatjuk szellőzni.

14. Mikor máskor lepjük meg magunkat virággal, ha nem tavasszal? Cserepes növényekkel és vágott virágokkal igazán üdévé és illatossá tehetjük a lakást, és a kedvünket is. Erkélyen vagy kiskertben vessünk virág- vagy zöldségmagot, palántát, hogy terméssel és még több virággal megörvendeztessenek majd minket.

Ezek a cikkek is érdekelhetik még a csalad.hu-n:

(fotó: Shutterstock)