Eddig már közel ezer fotót töltöttek fel a fesztiválozók, és egészen nyár végéig még bárkinek lehetősége van csatlakozni.

– Mindenkit arra ösztönzünk, hogy ha bármilyen fesztiválon jár a nyáron – akár egy halászléfőző fesztiválon – használják a fénykép posztolásakor az #együttazautistákért hashtaget, mivel a hashtag használatával 500 forinttal támogatják az alapítvány munkáját, az első Autista Krízis Ház és Oktatási Központ létrehozását – mondta Nyakas Laura.

Hozzátette: sokan vannak, akik a hashtag használatán túl hozzászólásokat is írnak, és másokat is arra ösztönöznek, hogy kövessék a példát. Sokuknak pedig az ismerőseik írják azt, hogy mennyire büszkék rájuk, amiért nemcsak fesztiváloznak, hanem segítenek is.

Az Út a Mosolyért Alapítvány munkáját segíti Fekete Gy. Viktor vlogger és érdekvédelmi aktivista, akinél harminc éves korában diagnosztizálták az autizmust, ennek következtében sokáig nem értették édesanyjával, hogy miért történik néhány dolog másként náluk. A vlogger elárulta, hogy amikor kiderült az autizmusa, akkor feloldozást kapott az élettől és hivatásának érzi, hogy segítse a sorstársait. Az alapítvány és az érdekvédelmi aktivista együttműködése tavaly a VOLT Fesztiválon, egy kerekasztal-beszélgetésen kezdődött, és azóta is tart.