Az érdekképviselet vezetője szerint az építőipari szakemberek számára is előnyös helyzetet teremt ez a program.

– Fontos számunkra, hogy minden tisztességesen történjen. Ez azt jelenti, hogy a megrendelt munkákról írásos szerződés születik, hozzá tételes műszaki mellékletet csatolnak, a pénzek pedig a számlákon keresztül mozognak. Ezek a folyamatok tisztítják a piacot és javítják a versenyegyenlőséget. Egy felújítási ajánlat két részre osztható: az egyik a beépítendő anyagokra szól, míg a másik a munkadíjra vonatkozik. A visszaigénylés 50-50% arányban oszlik meg az anyagköltség és a vállalkozási díj között. Annak érdekében, hogy a rendszert ne lehessen kijátszani, a felújítás tervezője, kivitelezője nem lehet közeli hozzátartozó.

Érdemes időben elkezdeni a tervezést

Koji László szerint kalkulálni kell azzal, hogy az árajánlat kidolgozása is 1-2 hónapba telik.

– A 2020-ban megtapasztalt szakember-leterheltséggel számolunk a következő évben is. Ugyan jelenleg 10%-kal kisebb a lakásépítő cégek kapacitás-lekötése, mint egy évvel ezelőtt volt, viszont a jövő év első negyedévének végétől erőteljesebb megrendelés-állományra számítunk. A szakemberek száma a járvány ideje alatt érdemlegesen nem változott, Budapestet kivéve. Itt október eleje óta egyre több vírusos megbetegedés fordul elő mind az építőipari szakmunkások, mind pedig mérnöki körökben.

– Egy árajánlat megérkezésére vidéken hozzávetőlegesen másfél, Budapesten pedig két hónapot szükséges várni – folytatja az ÉVOSZ elnöke. – Ezek alapos, kellő mélységű műszaki tartalmat és összegszerűséget jelentő ajánlatok, amelyekhez a megrendelő partnerségére is nagy szükség van. Amennyiben kiválasztottuk a megfelelő kivitelezőt, további 3-4 hétbe telik az alaposabb ajánlat elkészítése, hiszen átlagosan tízféle szakember összeszervezésére lesz szükség a precíz munkavégzéshez. A munka megkezdésében és befejezésében a feleknek közösen kell megállapodni. A tapasztalat az, hogy a szerződés aláírását követően vagy azonnal, de többnyire egy hónapon belül elkezdődik a beruházás, a kivitelező általában egy hónapon belül tudja a munkaterületet átadni.

„Nem az a jó vállalkozó, aki azt állítja magáról”

Koji László felhívta a figyelmet arra, hogy sok minden áll vagy bukik az előkészületeken és a megfelelő építőipari szakemberek kiválasztásán.

– A felújítást lehetőleg előzze meg precíz tervezés és mindent alaposan gondoljunk át, ugyanis a számla kifizetése után mindössze 60 nap áll a rendelkezésünkre a támogatás megigényléséhez. Ez az időnyomás arra sarkall minket, hogy megfelelően előkészítsünk mindent és felügyeljük a folyamatokat. A jogszerű igénybevételt utólag ellenőrizhetik, ezt a felújítás helye szerinti illetékes kormányhivatalok fogják elvégezni.

– Nem az a jó vállalkozó, aki azt állítja magáról, hanem akiről a korábbi megrendelője pozitív visszajelzéseket adott. Amennyiben nincs az ismeretségi körünkben olyan szakember, akire szívesen bíznánk otthonunk felújítását, úgy jó szívvel tudom ajánlani az ÉVOSZ adatbázisát. Azt gondoljuk, hogy tagszervezeteink etikusak és tisztességesek, így tudunk elismert cégeket ajánlani. Abban az esetben, ha interneten keresztül keresünk és találunk munkaerőt, nagyon fontos, hogy leellenőrizzük a hátterét. Az építőipari kivitelező vállalkozásoknak ugyanis van egy kötelező kamarai szakmai regisztrációja. Ezt a rendszert a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara működteti a megyei és a városi kamarák közreműködésével. Itt található egy olyan lista, amelybe országos szinten körülbelül 85 ezer vállalkozás van regisztrálva. Kérjük el a szakember kamarai nyilvántartási számát, így megtudhatjuk, hogy mikor alakult, hány embere van és milyen tevékenységekre jogosult. Megismerve szakmai hátterét máris nagyobb bizalommal fordulhatunk hozzá.

Az otthonfelújítási támogatás részleteit, az igénylés feltételeit megtalálja a csalad.hu oldalon.

(fotó: Shutterstock)