Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóján egyebek mellett konkrét tervként említette, hogy készül az újabb Családvédelmi akcióterv, amelyben azt szeretné, hogy a 3 gyerekesek se fizessenek életük végéig személyi jövedelemadót.

"Ez ügyben a pénzügyminiszterrel kell harcolnom szakmailag (nem emberileg), mert nem biztos, hogy ezt a forrást elő tudják teremteni" – fogalmazott a kormányfő.

Orbán Viktor közölte azt is: február 1-től teljesen ingyenes lesz a meddőséghez szükséges kezelés és gyógyszer. Mint mondta: miután volt egy kis zavar, a kormány úgy döntött, hogy a korábban elterjedt július elsejei határidő helyett február elsejétől lesznek ingyenesek ezek a gyógyszerek.

A miniszterelnök úgy vélte: nem lenne helyes, ha ez az ágazat továbbra is üzleti alapon működne. Hozzátette: a meddőségcentrumoknál nem államosítás történt, hanem egy kivétellel - ahol még tárgyalnak - megvásárolta a cégeket az állam. Ezt egyrészt bioetikai megfontolásból tették, hogy a teljes folyamat alatt látható legyen, mi történik a megtermékenyített petesejtekkel, másrészt szeretnék ingyenessé tenni a szolgáltatást.


(Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)