Nemzetközi kezdeményezésre minden év novemberének harmadik csütörtöke a „Ne gyújts rá!”-világnap, amelynek célja, hogy rávegye a dohányzókat – legyenek hagyományos cigaretta-, e-cigaretta- vagy hevített dohánytermék-használók –, hogy egy teljes napig ne gyújtsanak rá, és kipróbálják, le tudnának-e mondani a nikotinról – közölte Országos Korányi Pulmonológiai Intézet.

A nemzetközi füstmentes nap ötlete 1971-ben született, amikor az egyesült államokbeli Massachusetts kormányzója arra kérte államának lakosait, hogy egyetlen napig ne gyújtsanak rá, és az így megtakarított összeget fordítsák a helyi középiskola támogatására.

Magyarországon idén év elejére készült el az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet dohányzási szokásokat vizsgáló országos reprezentatív felmérése, amely szerint tavaly a felnőtt magyar lakosság csaknem 30 százaléka volt aktív dohányzó (beleértve az e-cigaretta-használatot is).

– Míg 2003-ban 34 százalék volt a dohányzók aránya, napjainkban a lakosság 27,3 százaléka napi rendszerességgel, 2,3 százaléka pedig alkalmanként dohányzik vagy használ dohányzással kapcsolatos elektronikus eszközt – ismertette Cselkó Zsuzsa, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet osztályvezetője.

A dohányzás jelentős szerepet játszhat a tüdőrák, a szívbetegségek, az agyérelzáródás, illetve az agyvérzés kialakulásában.

Sok családtagot is érint

A dohányzók nemcsak saját egészségüket károsítják, hanem sok esetben családtagjaik egészségét is: a felmérés szerint a dohányzók 72 százaléka kisebb-nagyobb rendszerességgel dohányzik otthonában, sokan zárt térben, 29 százalékuk pedig az autójában is.

A megkérdezett dohányzók több mint negyede már próbálkozott a leszokással, önerőből vagy szakember segítségével.

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet dohányzás-leszokást támogató központja napi 24 órában hívható a 06 80 44 20 44-as számon, ahol a dohányzók nemcsak tanácsot, hanem lelki támogatást, megerősítést is kaphatnak a teljes leszokáshoz.

(fotó: Shutterstock)