A közlemény szerint a díjazott osztályok között van, ahol a babavárás, otthonlét és a visszaérkezés idején segítik a kollégákat, egyes osztályokon annak működéséről, házirendjéről és a kezelésekről rajzos, gyermekeknek is érthető magyarázatokat helyeznek ki. Gyermekosztályok esetén kiemelkedő jó gyakorlat, hogy a szülők egyszerre egy helyen konzultálhatnak a gyermek gyógyulásán dolgozó egész orvosi csapattal. Továbbá arra is találtak példát, hogy a fenntarthatóságért egy-egy osztály vagy intézmény nyit és támaszkodik a helyi társadalom szereplőire, civilekre, cégekre, magánemberekre – írták.

A Magyar Kórházszövetség és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szemléletformálási céllal alapította a díjat, amely első körben a kórházi osztályok működését, és nagyobb összefüggésben az egész intézmény vezetésének a vezetői stratégiájában az ember- és családfókuszú döntéseket vizsgálja.

A zsűri a kiosztott díjaknál a 2019-es működési évet vizsgálta, mert a díjakat eredetileg idén tavasszal adták volna át, de a koronavírus-járvány miatt ez őszre tolódott – tudatták.

A fődíjas Bethesda kórház főigazgatója, Velkey György B. Kopp Judit szobrászművész alkotását vehette át.

Családbarát Kórházi Osztály címet idén 15 kórházi osztály kapott:

  • Bajai Szent Rókus kórház - Csecsemő-és gyermekgyógyászati osztály
  • Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház - Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály
  • Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház - Koraszülött és újszülött pathológiai osztály
  • Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház - Gyermek onkohaematológiai és csontvelőtranszplantációs osztály
  • Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház - Fül-orr-gége és fej-nyaksebészeti osztály
  • Debreceni Egyetem Klinikai Központ - Belgyógyászati Klinika Reumatológia
  • Dr. Kenessey Albert Kórház - Rendelőintézet - Traumatológia osztály
  • Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő - Gyermeksebészeti és Traumatológiai Osztály
  • Jávorszky Ödön Kórház - Ápolási osztály
  • Jávorszky Ödön Kórház - Fül- Orr- Gégeosztály
  • MRE Bethesda Gyermekkórháza - Csecsemőosztály
  • MRE Bethesda Gyermekkórháza - Neurológiai osztály
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Jósa András Oktatókórház - Fül-Orr-Gégészeti, Fej-Nyaksebészeti Osztály
  • Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktató Kórház Sántha Kálmán Szakkórház - Pszichiátriai Rehabilitáció
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház, Jósa András Kórház - Szülészet-Nőgyógyászati Osztály

(fotón: Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház igazgatója a díjjal)