Amikor annak idején kiderült, hogy négyéves kisfiának új vesére van szüksége, Törökné Horváth Ildikó egy percig sem habozott, hogy vállalja-e a donorságot. Tudta, így mentheti meg a gyermeke életét. Túl a sikeres szervátültetésen a Szervdonáció és Transzplantáció Európa- és Világnapján még mindig nehéz szívvel ugyan, mégis megkönnyebbülve idézi fel a megpróbáltatásokkal teli időszakot, hogy a történetükkel erőt adjon a sorstársainak.
Először aludt nélkülünk négyéves lányunk. Mondom: nélkülünk, vagyis bejelentette egy verőfényes augusztusi napon, hogy ő most ott marad Maminál és Papinál. Most is libabőrös a karom, alig találom helyén a betűket, ahogy írom, akarom mondani, kibeszélem magamból, hogy „felnőtt” lett, már nem kell mindig az anyai vagy éppen atyai ölelés és izgalmasabb nélkülünk.
Az esti kamillateámat kortyolgatom éppen, s azon gondolkozom, hogy merjem-e leírni azt, amit eredetileg terveztem… Azt hiszem, azért merül fel bennem egyáltalán a kérdés, mert félek. Félek attól, hogy vajon mit fogtok szólni… S úgy egyébként is: valahogy igazán nehezemre esik az egésszel szembenézni.