Terveztem, hogy megnézem Miskolcon a Titkos házasságot, az Örkényben a Tartuffe-öt, Kecskeméten meg mondjuk a Balféket. De terveztem azt is, hogy bevetjük magunkat a filmszínházba a feleségemmel, hogy sorra vegyük házasságunk releváns témáit a Szex, szerelem, terápia című műremek segítségével, melynek előzménye lehet a Hajnali láz, utóélete az Elmentek otthonról és az Apu vagy anyu? mozifilmek. Terveztem, hogy személyesen, kettesben leszek részese a kulturális élet ünnepeinek, csakúgy, mint a Nagy-Szín-Padra előlépő Ocho Macho koncertjének, avagy Csemer Bogi győzelmének.

Más lett a fontos…

Terveim közé ugyan beszökött, hogy „kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni”, ám jött a felismerés: bár ebben az évben elnyertük az úszó világbajnokság rendezési jogát, mégsem ez íródik piros betűvel a naptárba; bár Kiss Anna költő végre Balassi Bálint-emlékkardot kapott, mégsem fogom egy hónap alatt felfalni költészetét, és bár Bogányi Gergő végre bemutatta saját szerzeményét, mégsem hallom és tekintem meg rögtön a csodazongorát. MERT a lányom születésével minden addigi piros betűvel szedett naptári jegyzet egyszerre íródott át ceruzásra, és kerültek helyükre olyan piros betűs pontok, mint első oltás, éjszakák és túlélt nappalok, esti mesék és elmaradt énidők, hirtelen megfogyatkozott társaspercek.

MERT a lányom születésével minden addigi piros betűvel szedett naptári jegyzet egyszerre íródott át ceruzásra...

Valamint egy új logisztika az eddigiektől eltérő színnel rajzolva: mikor jön Mami, vagy mikor megyünk mi a nagyszülőkhöz. Mert ez lett a fontos. A kibővült család egységben tartása és feleségem tehermentesítése, amennyire csak lehet – még akkor is, ha néha tényleg fogcsikorgató türelem kell hozzá. Így állt fel az új menetrend, vasárnap este mérnökasztalra kiterítve: mikor, ki van a gyermekkel, mikor tud a feleségem akár csak egy órára elugrani, és mikor van az a pont, amikor már minden egyenlet megoldása erősen kérdéses, és be kell emelnünk valakit, aki képes olykor egy-egy órára minket is helyettesíteni. Akiben megbízunk, és akinek a jelenléte inkább megnyugtató, mintsem a problémák további felvetése.

Mikor jön az a titokzatos idegen?

És ha ő jön, akkor az egyenlet kibővítésével valóban csökkennek-e a megoldhatatlan képletek? A baby guarding nálunk a Dadus. Aki pimaszul fiatal és pimaszul olyan jól bánik mostanra mindkét gyermekkel, hogy lassan egy-egy családi ünnep sem képzelhető el nélküle, aki nem helyettes, hanem inkább társ a mindennapokban. Nem Édesanya és Édesapa pótló, hanem nekik segít. Aki nem mutat túl sem Mamin, sem Papin, sem az unokatestvéreken, hanem a logisztika egére rajzolt, bonyolultnak vélt teendőket hídként összeköti. És így mind a lányom, mind a fiam nyugodtan kaphat egy-egy külön anyadélutánt, apadélelőttöt, a nagyszülők pihenést. Ja és mondanom se kell: a teraszomon üldögélve hangrobbanásként szöktek fel az úszó VB győzelmei, melyek így hamarabb hozták a hírt, mintsem azt a TV továbbította. A 2015-ben megrajzolt képletekbe így lettem/lettünk behelyettesítve, megköszönve a küldött nagyszülői és dadusi segítséget.