Az érintettek többsége péntek estig megkapja a nyugdíjprémiumot
Szerző:MTI2021. 11. 12.Támogatások, kedvezmények
Az érintettek többsége péntek estig megkapja a nyugdíjkorrekcióval növelt havi nyugdíját és minden idők legnagyobb összegű nyugdíjprémiumát - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebook-oldalán.
Novák Katalin a bejegyzéshez feltöltött videóban hozzátette: a postai kézbesítés csütörtökön, az utalás pénteken kezdődött.
A kormány azért tud nyugdíjprémiumot adni, mert a gazdaság, a magyar emberek teljesítménye ezt lehetővé teszi - mondta, tudatva: a nyugdíjprémium idén minden eddiginél magasabb összegű, és mindenki - az alacsonyabb nyugdíjban részesülők is - a maximális 80 ezer forintot kapják meg.
A miniszter beszámolt arról is: jövőre az érintettek a 13. havi nyugdíj kétheti összegét biztosan megkapják, de a kormány azon dolgozik, hogy annál többet, háromheti vagy akár a teljes összegű 13. havi nyugdíjat is ki tudja fizetni.
(fotó: Shutterstock)
"A szakmai és a szülői hivatás kiegészíti egymást"
A kormány azért dolgozik, hogy a szakmai és a szülői hivatás kiegészítse egymást, ne kelljen lemondani a hivatásról a gyermekvállalás miatt - fogalmazott a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton Zalaegerszegen.
TOVÁBB
Minden eddiginél magasabb nyugdíjprémium érkezik
Idén a jelentős gazdasági növekedésnek köszönhetően minden eddiginél magasabb nyugdíjprémiumra számíthatnak mindazok, akik nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülnek – közölte Novák Katalin családokért felelős miniszter …
TOVÁBB
Novák Katalin átadta a családokért vállalt kormányzati felelősséget Zsigó Róbertnek
Novák Katalin államfőjelölt, volt családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn átadta a családokért vállalt kormányzati felelősséget Zsigó Róbert családokért felelős parlamenti államtitkárnak.
TOVÁBB
Több ezer gyerek hangolódhat a karácsonyra a zánkai Erzsébet-táborban
A zánkai Erzsébet-táborban háromnapos turnusokban csaknem négyezer táborozó hangolódhat a közelgő ünnepre. Az Erzsébet-karácsony elnevezésű programsorozat december 1. és 22. között várta-várja a résztvevőket - közölte a helyszínen …
TOVÁBB
A kormány célja a cukorbetegséggel együtt élő családok életének megkönnyítése
A kormány azon dolgozik, hogy a diabétesszel együtt élő családoknak az életét megkönnyítse - jelentette ki a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videójában, amelyben közölte …
TOVÁBB
Már hatodik éve gyűjtenek adományokat adventkor a családszervezetek
Hatodik alkalommal szervezi meg a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) a családszervezetek jótékonysági adventi vásárát, amelynek befolyt összegéből idén a Lea Otthon Családok Átmeneti Otthonát támogatják - közölte a családokért …
TOVÁBB
Magas szintű résztvevői lesznek a 4. Budapesti Demográfiai Csúcsnak
Magas szintű résztvevői lesznek a csütörtökön kezdődő 4. Budapesti Demográfiai Csúcsnak - mondta el a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebook-oldalán kedden megjelent videóban.
TOVÁBB
A minimálbér emelésével nőne a GYED összege
A minimálbér emelésével nőne a gyermekgondozási díj (GYED), a hallgatói GYED és a gyermekek otthongondozási díja (GYOD) is - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi élet újraindításáért felelős …
TOVÁBB
„A család a fenntarthatóság záloga” – IV. Budapesti Demográfiai Csúcs – első nap
Megkezdődött a IV. Budapesti Demográfiai Csúcs csütörtökön a Várkert Bazárban. A kétnapos konferencia résztvevői idén a család és a fenntarthatóság kapcsolatát járják körbe.
TOVÁBB
"Magyarország a család védőbástyája"
Magyarország a család védőbástyája Európa- és világszerte - hangsúlyozta a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) keretében a Margitszigeten rendezett családi nap …
TOVÁBB
November 11-étől érkezik a nyugdíjprémium
A postások november 11-én kezdik a nyugdíjprémiumok kézbesítését, és a hónap végéig mindenki megkapja azt – mondta Novák Katalin családokért felelős miniszter közösségi oldalán megjelent videójában.
TOVÁBB
Miről ismerhető fel a cukorbetegség? – Indul az országos figyelemfelhívó kampány!
A cukorbetegséggel élők iránti társadalmi figyelem legalább olyan fontos, mint a szakma és a politika összefogása, hiszen a tudomány és a politika erőfeszítéseinek mindig az élet szolgálatában kell állniuk - mondta a családokért …
TOVÁBB
Novák: a magyarság megmaradásának kulcsa a fiatalok kezében van
A magyarság megmaradásának és az erdélyi magyarság szülőföldön való megmaradásának kulcsa a fiatalok kezében van - jelentette ki a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán Budapesten, a Lőrincz Csaba-díj átadóján.
TOVÁBB
„…Ami a miénk” – családi történetek, amelyekből erőt meríthetünk
Ünnepélyes könyvbemutatón leplezte le Novák Katalin családokért felelős miniszter az „…Ami a miénk” című kötetet a Várkert Bazárban, amely az Ötven írás a családról alcímet viseli. Az adventi időszakra megjelent olvasmányos …
TOVÁBB
Már több mint 70 ezer kérelem érkezett az otthonfelújítási támogatásra
Az eddig kifizetett összeg megközelíti a 100 milliárd forintot.
TOVÁBB
"Trendivé vált családbarát vállalatnak lenni"
Átadták Az Év Családbarát Vállalata díjakat pénteken a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány szervezésében Budapesten.
TOVÁBB
A teljes 13. havi nyugdíjat biztosítja a kormány
Már biztos, hogy a teljes 13. havi nyugdíjat biztosítja a kormány jövő februárban – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán a Facebookon.
TOVÁBB
Novák Katalin: a családokat nem lehet felülírni
A családnak nincs alternatívája, mindig is a család lesz a mainstream – mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a IV. Budapesti Demográfiai Csúcsot értékelve.
TOVÁBB
3 ezer rászoruló családnak gyűjtenek tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket
Novák Katalin, a Magyar Református Szeretetszolgálat jószolgálati nagyköveteként csatlakozott a gyűjtéshez.
TOVÁBB
A család a fenntarthatóság záloga – jön a IV. Budapesti Demográfiai Csúcs
Szeptember 23-24-én negyedik alkalommal rendezi meg Magyarország a Demográfiai Csúcsot. Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter ismertette a Várkert Bazárba szervezett konferencia programját, illetve a …
TOVÁBB
Novák Katalin: "Amióta közhivatalt viselek, a miatyánk átértékelődött számomra"
"Akárhányszor mondom el a miatyánkot, minden alkalommal tudatosul bennem: az ország, a hatalom és a dicsőség nem az enyém, nem a miénk, hanem csakis az Istené. Ebből a mondatból is kiderül, hogy a hatalom, a hivatal, a tisztség …
TOVÁBB
Öt százalékkal emelkedik a nyugdíj összege a várhatóan magasabb jövő évi infláció miatt
A korábban tervezettnél magasabb jövő évre várható infláció miatt a kormány a nyugdíj összegét öt százalékkal emeli meg, hogy ne kelljen utólag korrigálni – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth …
TOVÁBB
A nyugdíjasok többsége már megkapta a nyugdíjprémiumot
A nyugdíjasok többsége már megkapta a nyugdíjprémiumot, amely idén minden eddiginél nagyobb összeget, 80 ezer forintot jelent - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a Facebook-oldalán.
TOVÁBB
Jószolgálati nagykövet lett Novák Katalin
Megtisztelőnek nevezte a családokért felelős tárca nélküli miniszter, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövetnek kérte fel.
TOVÁBB
Konferencia a család és fenntarthatóság kapcsolatáról
„A család a fenntarthatóság záloga” – ebben a témában rendezik meg immár negyedik alkalommal a Budapesti Demográfiai Csúcsot ma és holnap a Várkert Bazárban.
TOVÁBB
Már több mint 50 ezer család igényelt otthonfelújítási támogatást
Több mint 50 ezer család igényelt már otthonfelújítási támogatást összesen mintegy 65 milliárd forint értékben - mondta a közösségi oldalán szombaton közzétett videójában Novák Katalin.
TOVÁBB
Kiállás a családközpontú gondolkodásért – kezdődik a IV. Demográfiai Csúcs
Szeptember 23-24-én a Várkert Bazár ad otthont a IV. Budapesti Demográfiai Csúcsnak, amely ismét hazánkra irányítja a nemzetközi figyelmet. A csúcstalálkozón jelenlévő állami vezetők mindannyian ellátják majd kézjegyükkel …
TOVÁBB
Együtt, felelősséggel a tehetségekért – elkezdődött a Budapest Talent Summit
A legfontosabb erőforrásaink a tehetséges fiatal emberek – jelentette ki a Budapest Talent Summit nyitónapján elhangzott köszöntőjében Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter. A Magyar Tudományos Akadémia …
TOVÁBB
Hiánypótló, elsősorban gyerekeknek szóló magyar családi film a mozikban
Mintegy 120 különleges élethelyzetben lévő, többek között egyszülős családban, gyermekotthonban élő, nagycsaládos, valamint 1-es típusú cukorbetegéggel élő gyermek és családjaik vehettek részt az El a kezekkel a Papámtól! …
TOVÁBB
Egyre több segítséget kapnak a diabétesszel élő gyermekek
Egyre több segítséget kapnak az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek és családjaik – mondta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
TOVÁBB
Nagyobb biztonságban vannak a diabéteszes gyermekek az iskolákban
Az idei tanévtől még nagyobb biztonságot tudunk garantálni az 1-es típusú diabéteszes gyermekek számára a köznevelésben - mondta Novák Katalin legfrissebb videóüzenetében.
TOVÁBB
Támogatják a cukorbeteg gyerekeket nevelő családokat
Magyarországon mintegy négyezer 1-es típusú diabétesszel élő gyerek van, a kormány igyekszik minden támogatást megadni a családjuknak, hogy teljes életet élhessenek - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter …
TOVÁBB
Újabb könnyítést kapnak a felsőoktatási hallgatók
Mintegy ötezer felsőoktatási hallgató maradhat az államilag támogatott finanszírozású képzésben és nem sorolják át őket az önköltséges kategóriába. A többi között erről is beszámolt a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős …
TOVÁBB
Duplájára nő a babakötvényhez adott állami támogatás mértéke
Január elsejétől duplájára, évi 6000 forintról 12 000 forintra emelkedik a babakötvényhez adott állami támogatás - mondta Novák Katalin családokért felelős miniszter közösségi oldalán megjelent videójában.
TOVÁBB
A felvételi eljárásra is költhető a Stipendium Peregrinum ösztöndíj
A felvételi eljárás költségeire is igényelhetik a Stipendium Peregrinum ösztöndíjat azok a tehetséges fiatalok, akik a világ legjobb egyetemeire jelentkeznek - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton …
TOVÁBB
Minden jogosult maximális nyugdíjprémiumot kap novemberben
Minden jogosult, 2,5 millió nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember maximális, 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot kap novemberben a megemelt összegű ellátása mellett - közölte a családokért felelős tárca nélküli …
TOVÁBB
Az eszünkkel és a szívünkkel nyerhetünk – átadták a Bonis Bona-díjakat
A bonis bona discere, azaz jótól jót tanulni – tartja a latin közmondás. Ennek szellemében 57 díjazott vehette át Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli minisztertől és Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkártól …
TOVÁBB
A családtámogatások is nőnek a minimálbér emelkedésével
Jövőre nő a minimálbér, és ennek következtében nőnek a családtámogatások is: megemelkedik a GYOD összege, és a GYED plafonja is – közölte Novák Katalin családokért felelős miniszter közösségi oldalán megjelent videó-üzenetében.
TOVÁBB
Fókuszban a családok érdekei
Ez a kormány a családok kormánya, ezért minden döntésében a családok érdekeit igyekszik szem előtt tartani - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés Népjóléti bizottságának …
TOVÁBB
"Mindannyiunknak van feladata a kapcsolati erőszak területén"
Az erőszak minden formája elfogadhatatlan, így a kapcsolati erőszak is – hangsúlyozta Novák Katalin családokért felelős miniszter facebook-üzenetében, és arra kért mindenkit, hogy a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján …
TOVÁBB
A várandósoknak is jár az szja-visszatérítés
A várandósoknak is jár az szja-visszatérítés, ha idén betöltik a terhesség 12. hetét - közölte Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth Rádió reggeli műsorában.
TOVÁBB
Ismét igényelhető a Diákhitel Plusz, könnyítések az otthonteremtési támogatásokban
A diákhitellel, az otthonteremtési támogatásokkal és a felsőoktatással összefüggő fejleményekről is beszámolt a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs heti ülését követően Novák Katalin. A családokért felelős …
TOVÁBB
Több szakember intézi ezentúl az örökbefogadásokat
56-tal növelik az örökbefogadásban dolgozók számát, így az örökbefogadási tanácsadók száma 39-cel, az örökbefogadási feladatokat ellátó pszichológusok száma pedig 17-tel nő - jelentette be Novák Katalin kedden a közösségi …
TOVÁBB
Megválasztotta köztársasági elnökké Novák Katalint a parlament
Megválasztotta köztársasági elnökké Novák Katalin, volt családokért felelős tárca nélküli minisztert az Országgyűlés csütörtökön.
TOVÁBB
Az "...ami a miénk" című kötet arról szól, amilyen az élet valójában
Az "...ami a miénk" ötven írás a családról című kötet célja, hogy megmutassa a család erejét és értékét - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
TOVÁBB
Jövőre 4,4 milliárd forintot fordít a tehetségprogramra a kormány
A családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a balatonfüredi Infotér Konferencián elmondta: a program része a Stipendium Peregrinum ösztöndíj, amelynek köszönhetően majdnem ötven diák tanulhat a világ legjobb egyetemein. …
TOVÁBB
"Az egészség, a hazánk és a pénz miatt is fontos az aktív életmód"
Az aktív életmód az egészség, a hazánk és a pénz miatt is fontos - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter Siófokon csütörtökön.
TOVÁBB
Emelkedik a GYOD összege januártól
Jövő év január 1-jétől a minimálbér szintjére emelkedik a gyermekek otthongondozási díja (GYOD) - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter Debrecenben.
TOVÁBB
Járványvédelmi csomagok krízisközpontokban élők számára
Járványvédelmi csomagokat adott át Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter és Dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője 2021. április 26-án a krízisközpontokban és titkos menedékházakban …
TOVÁBB
Teljes 13. havi nyugdíj érkezik februárban
Jövőre teljes 13. havi nyugdíjat, illetve ellátást kapnak a nyugdíjban és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők - adta hírül Novák Katalin családokért felelős miniszter közösségi oldalán.
TOVÁBB
Novák Katalin: "Nem megváltoztatni szeretnénk a fiatalokat"
Nem megváltoztatni szeretnénk a fiatalokat, pusztán segíteni őket a család melletti döntésükben - nyilatkozta a Szabad Földnek adott interjújában Novák Katalin családokért felelős miniszter.
TOVÁBB
„A család a fenntarthatóság záloga” – IV. Budapesti Demográfiai Csúcs – második nap
Pénteken folytatódott a IV. Budapesti Demográfiai Csúcs a Várkert Bazárban. A kétnapos konferencia résztvevői között a második napon is a családbarát szemlélettel összefüggő tapasztalatcsere került fókuszba.
TOVÁBB
Megnyílt a budai Egyszülős Központ
Megnyílt a budai Egyszülős Központ a Magyar Jakobinusok terén az egyszülős családok világnapján, hétfőn. Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök az ünnepségen hungarikumnak nevezte az intézményt, hozzátéve, az a világon …
TOVÁBB
Több fontos esemény lesz szeptemberben Magyarországon
Szeptemberben Magyarországra figyel majd a világ a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, a Budapesti Demográfiai Csúcs és a vadászati kiállítás miatt, mert ezek az események sokak érdeklődését felkeltik - közölte a családokért …
TOVÁBB
Idén is van segítség a gyermekétkezésben
Az idei tanévben is segítséget kap sok család a kiadásaik csökkentésében, kedvezményes és ingyenes gyermekétkezés jár a gyerekeknek – emlékeztetett Novák Katalin legfrissebb videóüzenetében.
TOVÁBB
Miniszteri elismerés járt kollégáink családokért végzett, értékteremtő munkájáért
– Minden megfogant élet ajándék és mi lehetőséget kapunk arra, hogy erre vigyázzunk, így minden erőnkkel ezért dolgozunk – jelentette ki a családokért felelős miniszter a családpolitikához kapcsolódó szakmai elismerések díjátadóján, …
TOVÁBB