csalad.hu - Ahány ország, annyi szokás – A japánoknál tényleg nincs hisztis gyermek?
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!
Ahány ország, annyi szokás – A japánoknál tényleg nincs hisztis gyermek?
Clerget-Tasi Barbara
2020. febr. 3. 6:00
Kisgyermeket nevelünk
Amiért mi esetleg rosszallóan nézünk anyatársainkra, az egy másik országban teljesen elfogadottnak, sőt, követendő példának számít, és ez fordítva is igaz. A csalad.hu összegyűjtötte, milyen elvek mentén terelgetik a legifjabbakat a különböző országok lakói. Sorozatunk harmadik részében a japán szokásokkal ismerkedhetünk meg.

Japánban – főleg a nagyvárosokban – annyira drágává vált az élet az elmúlt években, hogy a mostani fiatal generáció hajlandósága a gyermekvállalásra elég csekély. Rendkívül sokat kell dolgozniuk ahhoz, hogy megfelelő életszínvonalon élhessenek. Ha egy pár mégis gyermeket vállal, akkor is gyakran 6 hónap után bölcsődébe adják a kisbabát, holott a korábbi generációknál az számított elfogadottnak, ha a gyermek 4 éves koráig otthon marad. Az igazán tehetős szülők még ma is élnek ezzel a lehetőséggel. Ennek ellenére nincs elegendő bölcsődei férőhely, a szülők versengenek a jobb helyekért.

Kötődéselvű nevelés ölelés nélkül

A japánok nem ölelkeznek, nem puszilgatják a gyermekeiket. Helyette a testközelség és a bőrkontakt segít nekik a kötődés kialakításában. A japán anyák és apák mindenhová magukkal viszik hordozókendőben vagy csatos hordozóban a kisbabákat, totyogókat. Számukra teljesen természetes, hogy együtt alszanak a gyerekekkel egészen kisiskolás korig: apa és anya a futon két oldalán, középen a gyerkőc a lehető legnagyobb biztonságban. Az anyák együtt járnak a kicsi gyerekeikkel fürdőkbe, ahol az egész család meztelen. Ők így valósítják meg a bőrkontaktot.

„Ma no nesai” – az ördögi kor, vagyis a dackorszak

Csak nagyon ritkán látni hisztiző gyerekeket nyilvános helyen. Ennek nem az az oka, hogy a japánok valami elképesztő, titkos gyereknevelési módszer birtokában vannak, és a gyermekeik a dackorszak alatt is tökéletesen fegyelmezettek. Egyszerűen arról van szó, hogy míg mi azonnal kezelni akarjuk, megszüntetni a hisztit, addig a japán szülők nem reagálnak, mindaddig, amíg nyugodt helyre nem érnek. Ott sem szidják le a rakoncátlan csemetét, hanem csendben, de határozottan „megvitatják” a gyermekkel, miért nem viselkedhet úgy, ahogy az imént tette. Ezáltal a gyermek megtanulja a kölcsönös tiszteletadást.

A japánok nevelési módszerének másik fontos része a napirend, a kiszámíthatóság, és az ismétléssel tanulás. Játékok, dalok sokszori megismétlésével tanítják meg a gyerekeket a helyes viselkedésre, egészen addig, amíg az rutinná nem válik. A japán apróságokat a kezdetektől fogva arra nevelik, hogy odafigyeljenek egymásra, segítsenek másokon. A legtöbben egyetértenek abban is, hogy nem a gyermeket kell büntetni, hanem a rossz viselkedést.

Önállóság

Japánban nagy a közbiztonság, az emberek megbíznak egymásban, nem lakatolják le a biciklit, és nem figyelnek még a dizájner táskáikra sem, a szülők pedig hamar önállóságra nevelik a gyermekeket. A kettő együtt azt eredményezi, hogy a kicsik már egészen korán, hatéves koruktól egyedül közlekednek akár egy nagyvárosban is. Megtanulják az útvonalat, mikor melyik buszra, vonatra kell felszállni.

Nem beszélnek a gyerekről

Míg a magyar anyukák a játszótéren vagy a suli előtt kitárgyalnak a kakis pelustól az alvási szokásokig mindent, addig a japánok csak a legközelebbi hozzátartozóikkal osztják meg ezeket a számukra bizalmas információkat. Még arról sem illik beszélni, hogy a gyermekük melyik sportegyesület tagja, vagy milyen iskolába jár, mert az hivalkodásnak számít. A gyerekek egyenruhája úgyis elárulja mindezt. Ennek ellenére nagy a versengés a szülők között, igazi presztízskérdés a gyermek oktatása, a felvételi vizsgák pedig nagyon nehezek.

Megünneplik a növést

A japánokra jellemző, hogy ragaszkodnak a tradíciókhoz kultúrájuk megőrzése érdekében. Kettőt ragadnék ki a sok közül, ami a gyermekneveléshez kapcsolódik. Az egyik az „okuizome”, ami annyit tesz, „az első étkezés”. A rituáléra a gyermek születése utáni 100., 110., vagy a 120. napon kerül sor, amikor a kicsi először „használja” az evőpálcikát. Gyakorlatilag imitálják, hogy megetetik a csecsemőt az elkészült menüvel, ami után – hitük szerint – a gyermek sosem lesz éhes az életében.

A másik kedves szokás a növekedési ceremónia, a „shichi-go-san”, azaz „7-5-3”. Ahogy a nevéből is kiderül, a japánok nagy ünnepséggel köszöntik a gyermeket a 3., az 5., valamint a 7. életévében. Régen, amikor az orvostudomány elmaradottsága miatt még nem volt magától értetődő, hogy a gyermek megéli a felnőttkort, a család mérföldkőnek tekintette a gyermekek 3., 5., illetve a 7. szülinapját. A szokás a mai napig él, az ünnepséget minden évben november 15-én tartják, vagy a dátumhoz legközelebb eső hétvégi napon. A családok ilyenkor tradicionális japán kimonóba öltöztetik a gyerekeket, majd szentélynél imádkoznak, hálát adnak gyermekük egészségéért.

Más országokban hogyan nevelik a gyerekeket? A korábbi cikkeinkből kiderül: Ahány ország, annyi szokás – hogyan nevelnek gyermeket Angliában?; Ahány ország, annyi szokás – avagy ki hogyan nevel gyermeket? – Franciák

(fotó: Shutterstock)