csalad.hu - A tizedik… – avagy kell-e nekünk három gyerek?
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!
A tizedik… – avagy kell-e nekünk három gyerek?
Szöveg: Takács Bence, fotó: Botár Gergely, privát
2019. aug. 22. 14:31
Apajegy(zet)
„Köszöntelek. Köszönthetlek?” – valahogy így jelent meg az első írásom, jó-jó, még tanulom: blogbejegyzésem a csalad.hu-n, azzal a reménnyel, hogy lesz, aki olvas, mi több, sikerül egy kicsit az apai/atyai nézőpontot is be-becsempésznem a gyermekvállalás és -nevelés szépségeibe. ÉS! Már a tizedik következik. Köszönöm neked, kedves Olvasó, és kérlek, bátoríts, kritizálj, szólj, de legfőképpen olvass! Mert a mostani, a tizedik fog csak igazán nagyot szólni… amelyben felvetem, hogy miért nem biztos, hogy fogok még írni.

Kell-e az a bizonyos harmadik?

Mármint nem a harmadik sörömre gondolok, az esti lefekvések előtt, nem is a kedvenc csapatom tabellán elfoglalt helyére (szerencsére nem ott van), de még nem is arra, hogy kaja, pia és... Hanem arra, hogy lányom lassan fél éve megrendelte tőlünk. A harmadikat. Nem cukorból, nem párizsiból, de még csak nem is fagyigombócból – jelzem, általában csak két gombócot kér és utána is épp ugyanolyan jól ebédel vagy vacsorázik, mintha nem is evett volna előtte fagyit. Szóval bekérte. De nem úgy, ahogy ez lenni szokott, hogy mittudomén: "gólya, gólya gilice, jöhet nekem a testvérke…", de nem is úgy, hogy "anya, apa most elmegyek, hogy kívánságomat teljesítsétek", hanem…

…hanem, olyan harmadik kell neki, aki lány. Lehetőleg olyan, aki nagyon szeretni fogja, és aki az öccsét is szereti. Képes majd velük játszani, és anya végre egy hétig is kórházban lesz, és akkor „apa, ugye te fogsz velünk lenni, végig, és minden nap megyünk be anyához, és hazajövünk, hogy jó helyre hozzuk?” Tehát leadta a rendelést. Tételesen. Mi több, fiammal is egyeztetve, hogy „nekünk most képzeld, még jobb lesz, mert ha mi összeveszünk, akkor még ott lesz ő is, akivel lehet játszani”.

Mi csak döbbenten hallgattuk…

…aztán feloldottuk azzal, hogy ez igazából nem is emberi cselekmények következménye, hanem sokkal inkább a Jó Isten akarata. Azé, akihez este imádkozunk, akiért vasárnap szentmisére megyünk, akinek köszönünk minden normális családi hajlékba való belépéskor. Mert ő mindent lát, mindent tud, és mindent el tud intézni. MINDENT. És amikor ezt már sokadjára elmondtam, akkor a lányom kirohant a feszülethez és csak ennyit mondott: „Te, aki mindent tudsz, kérlek, adj még egy testvért nekem – jó? Köszi.”

Ééééés. Tényleg lehet, hogy csak ennyi?

Hiszen, ahol már kettő jól megvan, ott helye lehet a harmadiknak, ahol kettőre is jut falat, ott három is lakmározni fog, és ahol ily szoros a párbeszéd, ott a meghallgatás is lehet, hogy erősebb? Lehet. De egyelőre még az emberi cselekmények hosszabb következményében bízunk, bármily kecsegtető is ma minden a gyermekvállalást tekintve, ami miatt már eleve nem is lehetne ez kérdéses. Ezek miatt nem is az. De akkor, amíg és addig, ki fog majd írni, blogolni? Most elfutottam egyeztetni a lányommal ezt is.