Novák Katalin a közzétett videó szerint a kormány 400 millió forintos támogatásával megújult, pedagógiai szakszolgálati feladatot ellátó Korai Fejlesztő Központba látogatott el, ahol az intézmény igazgatójával, Czeizel Barbarával beszélgetett.


Az igazgató elmondta: mivel leginkább 2-3 év alatti gyermekekkel foglalkoznak, a veszélyhelyzet idején, amíg csak lehet, fogadja a gyerekeket a központ.

Emiatt mind a szakembereknek, mind a szülőknek megnyugtató lenne, ha a pedagógusokhoz hasonlóan az intézményben dolgozókat is tesztelnék – tette hozzá Czeizel Barbara.

A Korai Fejlesztő Központ olyan, 3 évnél fiatalabb gyermekekkel foglalkozik, akiknél fejlődésében elmaradás, eltérés tapasztalható, például a mozgásuk nem megfelelő ütemben fejlődik, nem esznek jól, nehezen alszanak el, vagy még nem beszélnek.

A pedagógiai szakszolgálat a szülő és a pedagógus munkáját, valamint a nevelési-oktatási intézmény feladatait segíti többi között a nevelési, gyógypedagógiai tanácsadásban, fejlesztő nevelésben, logopédiai, pszichológiai ellátásban, korai fejlesztésben.