– A mi nagyinknak immár 7 unokája van, akiket a legnagyobb szeretettel vesz körbe. Öt gyermekem mellett húgom és öcsém kisfia is bármikor számíthat rá és gondoskodó szeretetére. Nagyink mellett természetesen csodás édesapám erős támaszként áll. Mindig nagycsaládra és sok gyermekre vágytam, és azt gondolom, hogy ahhoz, hogy több gyermeket vállaljak, elengedhetetlen bátorítás volt az ő személyük, szeretetük – mondta Király Nóra, a FICSAK alapítója.

Gyors kisokos: ki jogosult Nagyszülői GYED-re?

A FICSAK évek óta ünnepli a nagymamák világnapját, valamint több olyan felhívást is közzétett, mely az ő szerepükre hívja fel a figyelmet. Különösen nagy öröm, hogy a Nagyszülői GYED is hamarosan bevezetésre kerül. A Nagyszülői GYED akkor jár, ha a gyereket a szülők nevelik, és a nagyszülő csak napközben felügyeli a gyereket, emellett a szülőnek nyilatkoznia kell arról, hogy egyetért a gyed nagyszülő általi igénybe vételével. A Nagyszülői GYED-et január 1-től lehet kérni, és legfeljebb két évig, ikreknél pedig három évig folyósítják. Ha több unoka van, aki után GYED-re lehet menni, akkor is csak egyetlen nagyszülő élhet a lehetőséggel.

A jogszabály-tervezet a szülő jogán a biztosított nagyszülő is jogosulttá válhat gyermekgondozási díjra, ha

  • a nagyszülő a gyermek (vagyis az unoka) születését megelőzően legalább 365 napon át biztosított volt,
  • a gyermek közös háztartásban élő mindkét szülője, egyedülálló szülő esetében pedig a gyermeket gondozó szülő dolgozik,
  • a gyermeket a szülő saját háztartásában neveli, és onnan a gyermek csak átmeneti jelleggel, napközbeni időszakra kerül a nagyszülőhöz,
  • a gyermek mindkét szülője, egyedülálló szülő esetében pedig a gyermeket gondozó szülő írásban nyilatkozik arról, hogy egyetért a GYED nagyszülő általi igénybevételével – ezt a nyilatkozatot több gyermek esetében is csak egy és ugyanazon nagyszülő vonatkozásában lehet megadni,

Nem jár a nagyszülői gyed akkor, ha

  • a nagyszülő dolgozik (és nem marad otthon a gyermekkel), kivéve, ha a keresőtevékenységet otthonában végzi,
  • ha a gyermeket bölcsődében vagy más napközbeni ellátást biztosító intézményben helyezik el,
  • ha a nagyszülő öregségi nyugdíjat, özvegyi nyugdíjat, szolgálati járandóságot, korhatár előtti ellátást, táncművészeti életjáradékot, átmeneti bányászjáradékot, megváltozott munkaképességű személyek ellátását, vagy ápolási díjat kap

A Nagyszülői GYED összegét a nagyszülő fizetése alapján állapítják meg. A gyermekgondozási díj összege a naptári napi alap 70%-a, de legfeljebb havonta a mindenkori minimálbér kétszeresének 70%-a.