A hazai családpolitika fő célja a kedvezőtlen demográfiai trendek megváltoztatása, a népességfogyás megállítása. Ennek érdekében a kormány különböző intézkedésekkel támogatja, hogy a tervezett gyermekek megszülessenek. A családtámogatások másik célja a gyerekes családok jövedelmi egyenlőtlenségeinek, szegénységi kockázatainak csökkentése, mert a „gyermekvállalás nem eredményezheti a család szegénységbe süllyedését.” (Családvédelmi Törvény Preambulum). Míg a korábbi cikkünk azt vizsgálta, hogy miként hatnak a családpolitikai támogatások a születések számának alakulására, mostani elemzésünk azzal foglalkozik, hogy miképpen hatott a családpolitika a gyermeket nevelő családok megélhetésére és jóllétére.

Cél: ne legyen örökíthető a szegénység!

A kormány a 2011-ben elfogadott Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiájában a gyermekjólléthez, illetve a szegénységi célokhoz kapcsolódva a gyermekes családok szegénységi rátájának csökkentését tűzte ki célul. Az ezek megvalósítását támogató egyik szakterület a családpolitika, amely követelményként fogalmazza meg a szegénység átörökítésének a lehető legkorábbi életkorban történő megszakítását. A kitűzött célokhoz a 2011. évi Nemzeti Reform Programban számszerűsített indikátorok is kapcsolódtak.

A számok nyelvén a fő cél a szegénységben vagy kirekesztettségben élők számának 5 százalékpontos csökkentése 2020-ra, vagyis a 2008. évi bázisadat alapján 2,83 millióról 2,38 millióra (-450 ezer fő). Ezt három indikátor: a gyermekes háztartásokban élők relatív szegénységi rátája, a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya, valamint az alacsony munkaintenzitású háztartásban élők aránya 20-20%- os csökkentésével kívánták elérni.

Eredmények: beszéljenek a számok

A szegénységi kockázatok jellemzőiről, köztük a gyerekes háztartások szegénységi arányáról és a jövedelmi szegénységről külön statisztikai adatgyűjtés folyik. A 2019-es adatok alapján megállapítható, hogy a szegénységben és kirekesztettségben élők számát a célkitűzéseknél nagyobb mértékben sikerült csökkenteni. (1. ábra) 2019-ben a célkitűzésben megjelölt 2,38 milliónál 550 ezer fővel kevesebb, összesen 2,28 millió ember volt kitéve a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának. Ebből 1 millió 169 ezer embert érintett a relatív jövedelmi szegénység, 764 ezret a súlyos anyagi depriváció, és 350 ezer ember élt nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban.

A gyermekek és a fiatalok szegénységi helyzete is javult. 2019-ben egy év alatt 193 ezerrel csökkent a szegénység vagy kirekesztődés kockázatának kitett gyermekes háztartások száma, különösen a három vagy annál több gyermekes háztartások helyzete javult. Ugyanakkor a szegénység vagy kirekesztődés kockázata – a 2015-2016-os arányhoz mért csökkenés ellenére – az egyszülős háztartások esetében továbbra is meghaladja a háztartások átlagos szegénységi arányát.

Mint a számok mutatják, kiemelkedő eredményt sikerült elérni a gyermeket nevelő családok szegénységének, nélkülözésének visszaszorításában, különösen a korábban veszélyeztetettnek számító három, vagy több gyermekes családok esetében. (2. ábra)

Azt látjuk ugyanakkor, hogy az úgynevezett egyszülős családok helyzete még mindig a szegénység kockázatát hordozza. Az egyszülős család kifejezés azt a látszatot kelti, hogy az itt élő gyermekeknek csupán egy szülője van, ami az esetek túlnyomó többségében nem felel meg a valóságnak, hiszen ezeknek a gyermekeknek is van édesanyjuk és édesapjuk. A számok azonban azt mutatják, hogy leggyakrabban a távolélő édesapa hozzájárulása a család jólétéhez alulmarad az együtt élő szülők teljesítményéhez képest. A gyermeküket egyedül nevelő szülők munkájának elismerésre, támogatása tehát mind családi, mind társadalmi szinten fontos teendő.