Varga Mihály szerint a keleti vakcinák beszerzése körülbelül másfél hónapnyi előnyhöz juttatta Magyarországot az uniós átlaghoz képest. A kormány ugyanakkor – tette hozzá – továbbra is óvatos, és számol a járvány hosszú távú hatásaival, ezért a 2022-es költségvetésben jelentős tartalékot különített el ilyen feladatokra. Fontos célnak nevezte a gazdasági következmények enyhítését is, hogy ismét mindenkinek legyen munkahelye, valamint újra működhessenek és fejlődhessenek a vállalkozások.

A költségvetés nem adta föl a korábbi szempontokat sem, ezért a 13. havi nyugdíj visszaadásához, és a családtámogatásokhoz is biztosítják a forrásokat jövőre – hangsúlyozta a tárcavezető.

Eredményesek az otthonteremtési támogatások

Az első negyedévben 6153 darab lakás épült, ez 29 százalékkal több, mint egy évvel korábban – közölte Varga Mihály.

A pénzügyminiszter jelezte: azzal számolnak, hogy a bővülés a következő időszakban is folytatódni fog. Ehhez biztosítva a forrásokat, január 1-jétől az új építésű otthonok értékesítésének áfatartalma 27 százalékról 5 százalékra csökkent, és azok a családosok, akik igénybe veszik a CSOK-ot, visszaigényelhetik az 5 százalékos áfát is új otthonuk vásárlásakor vagy építésekor.

A legalább egy gyermeket nevelő családoktól a felújítási költsége felét – legfeljebb 3 millió forintig – átvállalja az állam, valamint 6 millió forintig kedvezményes Otthonfelújítási kölcsönt is igénybe vehetnek a családok.

Emellett januártól teljes illetékmentességet biztosít a kormány azoknak, akik CSOK-kal vásárolnak új vagy használt ingatlant, valamint 2021-től többgenerációs otthon létrehozására – azaz a családi házak tetőtér-beépítéséhez – is igénybe vehető a CSOK akár maximális, 10 millió forintos összege.

Folytatódik az adócsökkentés

Varga Mihály szerint a fizetések nem csak az egészségügyben fognak nőni, de folytatni lehet az adócsökkentést is, ha az élet visszatér a normális menetébe. Az uniós költségvetés új ciklusára még nincs elfogadott kifizetési program, így a kormány a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a költségvetésből előfinanszírozza az EU-s pályázatokat – tette hozzá a miniszter.

(fotó: Shutterstock)