A kormány az intézkedéseivel kiszámíthatóságot szeretne biztosítani a családoknak, mert ez segíti a gyerekvállalást - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Hornung Ágnes az új családpolitikai intézkedéseket ismertetve beszélt a 30 év alatti anyák szja-mentességéről, a tanulmányaik alatt vagy azok befejezését követő két éven belül gyereket vállaló, szintén 30 év alatti nők diákhitelének elengedéséről, valamint a súlyosan beteg vagy fogyatékos gyereket nevelők nettó 10 ezer forintos családi adókedvezményéről.

Hozzátette, az intézkedések már 12 éve ugyanarra a három fő pillérre épülnek: minden vágyott gyermek megszülessen lehetőleg minél előbb, a családoknak ne jelentsen anyagi terhet a gyermekvállalás, és minőségi kapcsolat lehessen a munka és a család között.

Hornung Ágnes szólt a korábbi támogatásokról is. A 2024 végéig meghosszabbított, és továbbra is változatlan feltételekkel igénybe vehető Babaváró támogatást "sikerterméknek" nevezte, mivel az elmúlt két évben mintegy 200 ezer szerződést kötöttek rá, és több mint 100 ezer gyerek megszületéséhez járult hozzá.

A szintén két évvel meghosszabbított Falusi CSOK igénybevételének feltételei sem változtak, csupán a településlista módosult - fűzte hozzá.

A Családi Otthonteremtési Kedvezményről (CSOK) azt mondta, hogy az elmúlt években minden 4. család tudott új otthonba költözni a segítségével.