Emlékszem, már jócskán 20 felett voltam, amikor részt vettem életem első fesztiválján. Dolgozni mentem oda, úgyhogy kicsit más szemszögből figyeltem az eseményeket, de esténként így is hatalmasakat buliztam. A szüleim akkoriban már nem féltettek annyira, de a 17 éves húgom például holnap lép be először a Sziget színpompás világába és – édesanyám nagy örömére – ezt velem, a 30 éves nővérével teszi. Mint felelős „nagytestvér”, némileg én is szülői szemmel figyelek majd a kishúgom biztonságára, ám nem árt az alábbi tanácsokkal ellátni a barátokkal, azaz felnőtt felügyelete nélkül fesztiválozni induló csemetéket.

1. Legyen résen, amikor italt vásárol!

Idegenektől ingyen italt elfogadni tilos

Nem kell azonnal alkoholos italra gondolni, üdítőbe is belekeverhetnek olyan kémiai anyagot, amely aztán magatehetetlenné teszi a tinit. Lányok és fiúk esetében is egyaránt nagyon veszélyes az italokat őrizetlenül hagyni. A baj elkerülésének érdekében minden esetben kísérje figyelemmel, ahogy előtte nyitják ki az üveget, és később is tartsa magánál azt. Természetesen idegenektől ingyen italt elfogadni tilos!

2. Óvatosan a tömeggel!

Érdemes a várt koncert előtt időben elindulni, a végén pedig kicsit várni, hogy valamennyire eloszoljon az embersereg. A fesztiválokon jellemzően csak szűkebb utakon lehet közlekedni, ezért ha gyermekünk nem elővigyázatos, pillanatok alatt beragadhat a tömegbe. Megoldás lehet az is, ha a baráti társaságával egyfajta „élő láncot” alkotva, együtt haladnak.

3. Ügyeljen a tisztaságra!

Mind tudjuk, a mobil wc-k nem éppen higiéniájukról híresek, ezért érdemes kellőképpen felkészülni.

Fertőtlenítő kendővel és géllel elkerülhetjük az esetleges fertőzéseket.

Illetve ugyan elszórtabb számban, de fellelhetőek normál mosdók és vizesblokkok is a fesztivál területén.

4. Maradjanak együtt!

Figyeljenek oda egymásra, ugyanis ha valaki elkeveredik a társaságból, szinte lehetetlen megtalálni a nagy zaj és tömeg miatt. Amennyiben ez mégis előfordul, egy power bank megmentheti a helyzetet, ha az épp lemerült telefon miatt nem találják egymást a barátok.

5. Baj esetén kérjen segítséget!

A szervezők a fesztivál ideje alatt fokozottan ügyelnek a biztonságra. A terület számos pontjain található gyógyszertár, elsősegély sátor, illetve a biztonsági emberekhez is bármikor fordulhat. Akár baleset, zaklatás, elveszett tárgy, vagy bármi egyéb üti fel a fejét az este folyamán, fontos, hogy ne féljen segítséget kérni!

A fesztiválozás nem ördögtől való, nagyon is jó móka! Viszont egy friss bulizó még nincs felkészülve az ott felmerülő, váratlan helyzetekre, ám a fenti útravalókkal bátran szabaddá engedhetjük kamaszunkat!

(fotó: shutterstock)