Vitályos Eszter a Talentum - tehetséggondozó gyermekvédelem című projekt zárókonferenciáján arról beszélt, a program célja, hogy biztosítsa a sokféle gondozási-nevelési igényű gyermekek egyidejű ellátásához és fejlesztéséhez szükséges feltételeket, valamint a különböző terápiás eljárásokhoz és a fejlesztő programokhoz szükséges eszközöket.

Az államtitkár hangsúlyozta, Magyarországon mintegy 23 ezer gyermekről gondoskodik a gyermekvédelmi rendszer, a szakellátás feladata pedig az, hogy ezeknek a gyermekeknek szerető és támogató környezetet biztosítson.

Vitályos Eszter emlékeztetett arra, hogy 2014 óta 12 éven aluli gyermekek csak kivételes esetben kerülhetnek intézménybe, alapesetben nevelőszülőknél kell elhelyezni őket.

Fülöp Attila, az EMMI szociális ügyekért felelős államtitkára a konferencián elmondta, a gyermekvédelem csak akkor lehet sikeres, ha családközpontú, és hosszú távon is ilyen marad. Kiemelte, nehéz, erőt próbáló feladat nevelőszülőként helytállni, illetve a gyermekvédelemben dolgozni, ehhez azonban a kabinet eddig is megadta és ezután is meg fogja adni a segítséget.

A nevelőszülők 2014 óta foglalkoztatási jogviszonyban látják el hivatásukat, ami anyagi és erkölcsi megbecsülést ad a szakmának - fogalmazott Fülöp Attila, hozzátéve, a következő ilyen segítő intézkedés 2020-ban a Nevelőszülői GYED bevezetése lesz.

Az országos pályázat keretében, mintegy 100 millió forintból megvalósított Talentum programban a református egyház fenntartásában lévő szülői hálózatok ellátási színvonalát emelték, három helyszínen pszichológiai és fejlesztő eszközparkot alakítottak ki, továbbá 175 nevelőszülői háztartás kapott a gondozott gyermek fejlesztését szolgáló eszközöket.