Ilyen eszközök egyebek mellett a berendezési tárgyakat irányító, egérkiváltó vagy kommunikátor gépek. Utóbbiak segítségével a kommunikációjukban akadályozottak személyre szabottan tudják kifejezni az igényeiket mások számára.

– Nemzetközi összehasonlításban is példaértékű fejlesztések valósultak meg a fogyatékossággal élők számára idén. Az egyik mérföldkő az a 3,3 milliárd forintos program, amellyel a fogyatékosságuk miatt kommunikációjukban akadályozott embereket segítik – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért felelős államtitkára.

Fülöp Attila a Nemzeti Fogyatékosságügyi és Szociálpolitikai Központ szakmai eseményén kifejtette: az országban 70-90 ezren érintettek a kommunikációs akadályozásban. Hozzátette, hogy a kormány célja az, hogy a fejlesztésekkel az önálló élet felé segítsék a fogyatékossággal élőket. Magyarországon mintegy félmillió ember él valamilyen fogyatékossággal, ha azonban a családi, gondozói kört is figyelembe vesszük, több mint egymillió ember érintett – fűzte hozzá.

A támogató, jó megoldások megtalálása fontos stratégiai kérdés – hangoztatta az államtitkár, majd hozzáfűzte, hogy a fogyatékossággal élők elfogadása mellett közösségi befogadásra is szükség van, azonban ha nincs kommunikáció, akkor nincs kapcsolat, és nem valósul meg a közösségi befogadás.

Kitért arra is, hogy a vakok és gyengénlátók számára elindult egy tesztüzem az úgynevezett távszemszolgáltatásra, amelynek lényege, hogy egy okoseszközzel segítsék a látást.