Nők milliói teszik kockára egészségüket és akár életüket is az Egyesült Királyságban, illetve vélhetően az egész Európai Unióban azzal, hogy nem ellenőrzik rendszeresen mellüket, vagy nem is tudják, hogyan kell az önvizsgálatot elvégezni - írja a brit Independent című lap. A szigetországban kétezer hölgy megkérdezésével készítettek felmérést a rosszindulatú daganat felfedezésének ezen módjáról. Ebből az derült ki, hogy négy válaszadóból átlagosan egy nő soha nem végzi el a havonta egyszer ajánlott önvizsgálatot, vagy már nem is emlékszik rá, hogy utoljára mikor tett ilyet. A betegség gyógyításának esélyei szempontjából szomorú, hogy a félelem sokszor legyőzi a józan észt, ugyanis a megkérdezettek 39 százaléka, vagyis tízből négy brit mondta azt, hogy ha elváltozást venne észre, minden bizonnyal megpróbálná az orvoshoz fordulás időpontját minél későbbre tolni. Az pedig egyenesen megdöbbentő, hogy mivel magyarázták a késlekedést. Háromból egy hölgy azért nem fordulna azonnal orvoshoz, mert attól tartana, hogy csak a doktor idejét vesztegetné saját - esetleg rossz - diagnózisával, mások pedig egyszerűen a kellemetlenséget jelölték meg okként. A 18-34 év közötti válaszadók sokkal nagyobb arányban vélekedtek így, mint az idősebbek.

Ha időben észreveszik…

A kutatást ismertető lap idézi Joanna Franks-et, a felmérést végző egyik intézmény, a HCA Healthcare UK magánklinika orvosát, aki megismételte: “A mellrák korai diagnózisa nagyon fontos, mert elkerülhetővé teszi a komplex műtétet és gyógyszeres kezelést. Ráadásul az ilyen esetek 90 százalékában a túlélési arány is sokkal jobb, a beavatkozás utáni ötödik évben is egészséges az illető. A betegség kései felfedezésénél az arány 15 százalékra esik”. A cikk szerint a szigetországban a mellrák a leggyakoribb rosszindulatú daganatos megbetegedés.

Hazai körkép

Magyarországon évente átlagosan 4000-8000 új esetet diagnosztizálnak, a hölgyek 7-10 százalékánál fordul elő ez a megbetegedés. A középkorú, 40 év feletti nőknél ez a leggyakoribb rákfajta. Az adatok szerint nagyobb a megbetegedés aránya azoknál, akik 35 éves koruk után adtak életet gyermeknek, illetve növeli a kialakulás kockázatát a dohányzás és a napi rendszeres alkoholfogyasztás is (ez utóbbi akár 20 százalékkal).

Milyen tünetekre figyeljünk?

Feltétlenül forduljunk orvoshoz, ha valamilyen nagyobbodást, fájdalmatlan csomót tapintunk a mellünkben. Bármilyen változás a mellbimbókban, vagy szokatlan kidudorodások, illetve bemélyedések a melleken, illetve a bimbókon figyelmeztető jelek lehetnek. A szakorvosok azt ajánlják, hogy a pubertás kortól kezdve az önvizsgálatot minden hónapban végezzük el, ezt célszerű a menstruáció vége utáni második, harmadik napon megtenni. Ha már nincs menzesz, akkor pedig arra kell figyelni, hogy a hónap ugyanazon napjain történjen a vizsgálat. Nem kell pánikba esni, ha valamilyen elváltozást észlelünk, hiszen az nem feltétlenül rosszindulatú. Az viszont biztos, hogy a betegség korai felismerése és kezelése teljes gyógyulást jelent!

Így vizsgáljuk magunkat!

A Magyar Rákellenes Liga tájékoztatójában lépésről lépésre megmutatja, hogy zajlik a mellek önvizsgálata.