csalad.hu - Olyan leszek, mint a szüleim?
CSALAD.HUAhol otthon vagy!
Befektetés a jövőbe
Olyan leszek, mint a szüleim?
Ivanova Daniela
2019. nov. 12. 15:00
Lelkünk titkai
Gyermekként, amikor még a személyiségünk kialakulóban van, a szüleink viselkedését tekintjük kiindulási pontnak. Identitásunk kutatása közben az alapján ítéljük meg, hogy mi a jó és a rossz, amit a környezetünkben látunk. Mit tehet a szülő, hogy gyermeke azokat a pozitív mintákat másolja, amelyeket majd felnőtt életében is hasznosíthat? Nagy Éva pszichológussal beszélgettünk.

A gyermek fejlődése során hoz való kapcsolatokból származnak – kezdi Éva. – Sok tapasztalat és szakmai meggyőződés mutat abba az irányba, hogy ez már magzati korban elkezdődik, sőt a fogantatás körüli érzelmi-fizikai környezeti tényezők szerepe is jelentős. Van egy alapvető, mélyen elraktározott tapasztalati tudásunk arról, ahogyan a szüleink bántak velünk életünk első hónapjaiban-éveiben, persze ez többnyire nem tudatos emléknyomokként raktározódik. A fejlődés során aztán erre rétegződnek rá a további tapasztalatok, amelyek már nemcsak a szülőkkel való kapcsolatból származnak, hanem más, tartósan szülő-szerepben hozzánk kapcsolódó emberektől – például az óvónéniktől – is. Ezek alapján teljesen érthető és logikus, hogy felnőttként szülői szerepbe kerülve elsőként, akár automatikusan azok a viselkedési tapasztalatok mobilizálódnak, amit a szüleinktől „kaptunk”.

Nagyon nehéz „elég jó” szülőnek lenni

A pszichológus szerint ezek nagyrészt tudattalan folyamatok.

– Sokszor éppen az teszi ezt a tudat fókuszába, hogy az ember ráébred: „Te jó ég, az anyám pont ezt csinálta és én ezt nagyon nem akarom továbbadni!”. Ilyenkor elkezdődik valamilyen munka a személyiségen belül, például elindul egy erőfeszítés az ellenazonosulásra: megpróbáljuk az ellenkezőjét csinálni annak, amit láttunk. Sokszor ez nagyon nehéz, ami miatt gyakori a kudarcérzés, hiszen szülőként ezt úgy éljük meg, hogy „Tessék, nem tudok jobb lenni nála, pedig mennyit szenvedtem ettől én is!”. Munkám során azt tapasztalom, hogy sokat segít az a lelki munka, amit az ember a szülei működésének megértése érdekében tesz, és ennek során egy tárgyilagosabb, tudatosan kimunkált viszonyt formál saját magában. Így tudja a lehető legjobban kialakítani és rugalmasan működtetni majd szülői szerepét.

Vajon milyen mintákat érdemes követnie egy embernek a családjából?

– Nehéz kérdés, mert univerzális válaszok nem léteznek. Hiszek benne, hogy a legtöbb családban van érték, van követhető és követendő példa. Nagyon sokszor transzgenerációs, családokon átívelő történet bukkan fel, amikor elkezdjük megérteni egy-egy szülői viselkedés okát. Az emberiség történelmében nem léteztek igazán olyan ideális időszakok, amikor semmilyen frusztráció, ártalom, veszély nem érte az embereket, ezért ha visszatekintünk nagyszülői, dédszülői generációkra, láthatjuk, hogy rájuk akkoriban mi hatott: milyen történelmi kontextusban próbáltak elég jó szülők lenni. Családi emlékekre, mítoszokra visszaemlékezve lehetnek információink arról is, hogyan küzdöttek meg az őket érő nehézségekkel. Sok esetben a megküzdési eszköztárban találhatunk követendő mintákat, melyek mögött az adott családban fontosnak tartott érték húzódik meg.

Például gyakori ma is, hogy a családokban szokás közös étkezéseket szervezni, ahol együttlét zajlik, beszélgetés történik és e mögött meghúzódik az az üzenet, hogy fontosak vagyunk egymásnak és értékeljük az együtt töltött időt. Valamint példa lehet az is, amikor a családtagok segíteni próbálnak egymáson. Lehet, hogy ez valahol sikeresebben működik, míg máshol kevésbé, mégis azt jelenti, hogy fontosak vagyunk egymás számára és nem hagyjuk a bajban magára a másikat.

Amikor érezzük, hogy valami nincs rendben

Éva úgy gondolja, hogy az elsődleges kötődési kapcsolat megkerülhetetlen tapasztalati tudást nyújt az emberi viszonyokról, és gyakran nem a legjobb értelemben.

Egy kisgyermek elsősorban érzelem-vezérelten működik és látva vagy elszenvedve a bántalmazást negatív érzelmeket él át: félelmet, fájdalmat és esetleg dühöt, haragot is. Ez egy mély és megmásíthatatlan tudást alapoz meg arról, hogy ami történt, az rossz. Ezt részben felülírhatja a szülői értelmezés vagy az elégtelen reagálás a környezet részéről, de a mélyben ott van az érzés, hogy ami történt, az alapvetően nincs rendben. Amennyiben a gyermek segítséget kap, vagy sok egyéb mintát lát arról, hogy nem ez a dolgok működésének szokásos módja, akkor megerősödik benne a tudás, hogy a bántalmazás rossz.

A bántalmazás soha nem a gyermek hibája – akkor sem, ha nehezebben kezelhető!

Ettől még sajnos sokszor tapasztalható, hogy felnőttként mégis egy bántalmazó kapcsolatban kötünk ki. Ebben az esetben inkább arról van szó, hogy ez az ismerős, az a szituáció, amelyben könnyen tudunk működni, még ha szenvedünk is. Ez ugyanakkor külső segítséggel változtatható. Sokan eljutnak arra a pontra, hogy elég volt, nem mehet így tovább. Jó, ha van lehetőség ilyenkor valakire támaszkodni.

– Fontos a felelősség kérdésének átdolgozása is: a bántalmazás soha nem a gyermek hibája – akkor sem, ha nehezebben kezelhető! Mindig a szülő felelőssége, hogy milyen módon bánik a gyermekével, és általában az ő indulatkezelési nehézségeiről, tehetetlenségéről, eszköztelenségéről szól a bántalmazás. Ez párkapcsolati erőszak terén is alapvető fontosságú: nem az áldozat felelőssége, ami vele történik, nem ő az, akitől cselekvést kell várni vagy akit hibáztatni lehet, amiért marad, hanem ilyen esetekben a társadalom nagyobb odafigyelése, a néma cinkosság megszüntetése és az áldozat aktív segítése és védelme lehet kulcsfontosságú.



Úgy tapasztaltam, hogy segít az embereknek úgy gondolni ezekre a korábbi életeseményekre, miszerint a szülők akkor azt tették, amit tudtak, amire képesek voltak, viszont nekünk van lehetőségünk jobban csinálni náluk. Mindig megéri, hogy a gyermekként átélteket átdolgozzuk felnőttként, és azt vigyük tovább, amire igent mondunk, illetve fejlesszük magunkat és jobban kezeljük azt, ami aktuálisan zavar minket.

Ne aggódjuk túl

A szülők elsősorban azt tehetik gyermekeikért, hogy igyekeznek tudatossággal élni az életüket, amelyben megjelenik az önreflexió, a saját magukról való gondolkodás és az önvizsgálat – szemben a sodródással, a lelki értelemben vett „máról holnapra éléssel” és a következmények figyelmen kívül hagyásával.

A gyermeket a társadalmi közeg is formálja, nem csak a szülőktől látottak

Hasznos egyfajta gyermekfejlődési kisokos birtoklása is: érdemes tisztában lenni azzal, hogy a gyermekek fejlődésének mik a főbb állomásai és miként működik ő a különböző időszakokban. Ez segít a helyén kezelni, amiket csinál, így például nem várunk el olyat egy kétévestől, amire vélhetőleg csak hatévesen lesz képes, és nagyobb türelemmel tudunk felé fordulni. A munkám során azt tapasztalom, hogy sok szülő túlzottan is felelősségteljesen éli át szülői szerepét és elemészti az aggódás, hogy rossz példát mutat a gyerekének. Fontos tudni, hogy a gyermeket a társadalmi közeg is formálja, nem csak a szülőktől tanulja, hogyan lehet és hogyan érdemes élni. Ez azt jelenti, hogy az adott szülő támaszkodhat másokra is, hiszen minden felnőttnek közös felelőssége, hogy a gyermekek egy biztonságos, egészséges testi-lelki fejlődést biztosító környezetben éljenek.

(fotó: Shutterstock)