csalad.hu - Mindenkinek saját meséje van!
CSALAD.HUAhol otthon vagy!
Befektetés a jövőbe
Mindenkinek saját meséje van!
Békési Erika
2019. szept. 30. 5:00
Mese/Film/Könyv
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember, és annak három fia. Ugye mindannyian tudnánk folytatni a történetet?

Vidám furulyaszó és mélyebb cselló kíséretében rajzolódik a piros futónövény-koszorú levelekkel, tulipánokkal, fütyülik a galambok a gyönyörűséget, a természetet, aztán föltűnik végre a mese címe. Talán nincs is olyan ember, aki ne szeretné ezeket a másodperceket, a Magyar népmesék sorozatának kezdő képeit, hangjait. Szeretjük a népmeséket, gyerekként mindannyian olvastunk belőlük, és esti meseként néztük a tévében az éppen leadott epizódot. A mai gyermekek vajon igénylik még a népmesét? Tetszenek nekik az egészen különleges szereplőkkel, csodavilággal, rendszeresen visszatérő meseelemekkel teli történetek? Van még helye a mai ezer mesecsatornás, lebutított mesekönyves világban a népmesének?

Olvassunk népmesét!

„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktől kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!”

A részlet a Magyar Olvasástársaság 2005-ös felhívásából való, amikor azzal az ötlettel álltak elő, hogy Magyarországon szeptember 30-a, azaz Benedek Elek születésnapja a népmese napja legyen. Mindazokhoz szólt a felhívás, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség tovább hagyományozása, így az immár tizennegyedik jeles napon egyre többen mesélnek. Magyar népmesét mondanak és olvasnak, más népek meséit hallgatják, vagy éppen a meséről mesélnek. A lényeg, hogy ezen a napon a meseszerető gyermekek és felnőttek mind egy kicsit maguk is mesehősökké válnak.

A népmese átváltoztat

Mesét mondani átváltoztató varázslat: ilyenkor a hétköznapból ünnep, a profánból szakrális, a pedagógusból vagy szülőből mesélő lesz.

Biztosan mindannyian tapasztaltuk már, hogy amikor mesét olvasunk fel, megáll az idő. Olyan aranyos gyerektekinteteket lehet ilyenkor látni, amit játék, filmnézés vagy séta közben soha: szinte érezni, ahogy elképzelik a hős szegény legényt, a csillogó kincsesládát, a gonosz sárkány jeleneténél meg kicsit összehúzzák a szemüket. Bajzáth Mária, a Népmesekincstár Mesepedagógia Műhely szakmai vezetője szerint mesét mondani átváltoztató varázslat: ilyenkor a hétköznapból ünnep, a profánból szakrális, a pedagógusból vagy szülőből mesélő lesz. A szoba vagy tanterem mesekuckóvá válik, a reggel estébe fordul, a gyáva megbátorodik, a gyenge megerősödik, a kicsi megnő, a mesehallgatóból hős lesz. A mesepedagógus szerint a mindennapok pedagógiai gyakorlatában – legyen szó családi, vagy intézményes nevelésről és tudásátadásról – nélkülözhetetlen, és semmivel nem pótolható pedagógiai „varázseszköz”, élmény, és örömforrás a népmese.

A népmese gyógyít

Mert mindenkinek saját meséje van!

Vaskor Gréta család- és párterapeuta, metamorphoses meseterapeuta szerint sok területen segítenek a mesei történetek, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Lehet hallgatni és mondani őket, lehet velük játszani, és sokféle módon kapcsolódni hozzájuk. A mesékkel lehet dolgozni, a velük való munka segíthet különböző élethelyzetekben való elakadásban, nehézségekben, életkérdésekben. Minden történet egy-egy emberi élethelyzetre adott válasz: a szakember szerint a metamorphoses meseterápia egyik alapvetése, hogy minden élethelyzetnek van egy mesei megfelelője, párja. A feladat: megtalálni a mesét a hozott problémához, élethelyzethez, elakadáshoz, megnyitni az utat a mesével való kapcsolódáshoz. Beléptetni a klienst, megtalálni a pontos mesei helyszínt, végigkísérni a mesemunkát, majd visszatérni a meséből. A mese adja a keretet, a felületet, mutatja az utat. Mert mindenkinek saját meséje van!

A népmese őrzése közös feladat is

A népmese napján a szervezők – és az összes meseszerető gyermek és felnőtt – kérik a szülőket, nagyszülőket, pedagógusokat, könyvtárosokat, hogy szeptember utolsó napjaiban különös gonddal keressék és alkossák meg minden gyermek számára a mesehallgatás varázsának mással nem pótolható alkalmait!

Dr. Nagy Attila, a Magyar Olvasótársaság tiszteletbeli elnöke szerint a generációk sora által kimunkált, mély értelmű, sokjelentésű, a figyelmet erősen vonzó, megragadó népmesékkel egész életükre eligazító gesztusokat, szavakat, mondatokat, fordulatokat csepegtetünk gyermekeink lelkébe.

„Jó tett helyébe jót várj!... Hét teljes éven át kell szolgálnod, hogy elnyerhesd szíved választottjának kezét!... Ásó, kapa, nagyharang válasszon el minket egymástól!”

Megszoktuk, hogy a három testvér közül kettő rendszerint elbukik, de az irgalom és a segítőkészség hiánya, az önérdek dominanciája, a gőg, a gyengeség és a gyávaság láttán, azokból tanulva győzedelmeskedhet a legkisebb. A hármas útelágazás nehéz döntést jelenthet mindenki számára, az üveghegyek, a tengerek, a szakadékok leküzdéséhez a korábban önzetlenül megsegített állatok, táltosok, sárkányok, griffek vagy tündérek, boszorkányok hozzák el a biztos megoldást, a végső győzelmet. A mesék hőseit erősítő küzdelmek, kudarcok, áldozatok nélkül magunk sem érhetünk el maradandó sikereket.

A szakember szerint köztudottan a fejből mondott vagy felolvasott mese az első „ábécéskönyv”, amelyből a gyermek akaratlanul is megtanul saját lelkében olvasni, hiszen a mesék szimbólumai, a hősök gondolkodásmódja, tettei, magatartása, konfliktusai, megküzdő stratégiái öntudatlan azonosulási folyamatokat indítanak el a hallgatóban. Vagyis a szavak nyomán óhatatlanul kialakuló belső képek már főként a hallgató, olvasó gyermek szorongásairól, félelmeiről, tudatos és tudattalan vágyairól szólnak majd. Ezek a belső képek pedig megfoghatóvá, megnevezhetővé teszik az addig csak tudattalan feszültségeket hordozó szorongásokat, vágyakat, mozgatórugókat. A mese hatása a gyermeki lélekre szükségképpen jóval sokrétűbb, rejtettebb, hosszabb távú, mintsem azt annak első elolvasása, hallása után mi felnőttek gondolhatnánk! Dr. Nagy Attila szerint közös feladatunk ennek a hatalmas népmesekincsnek az újraélesztése, terjesztése, közkincs mivoltának tudatosítása, és a naponkénti, természetes „használata”.

„…fő, hogy dolgozzanak”

Ezek voltak Benedek Elek utolsó leírt szavai, pillanatokkal a halála előtt. Tény, hogy a „nagy mesemondó” egész életében a magyar irodalomért és a gyermekirodalomért tevékenykedett, sokszor egészen nehéz körülmények között. Szeptember 30-án a népmesével együtt rá is gondolhatunk. Jan Assmann, a társadalmi emlékezettel foglalkozó német kutató mondatával Benedek Elek biztosan egyetértett volna: „Nemzetek pusztulását soha nem fizikai sorvadás, hanem kulturális, kollektív felejtés idézi elő.” Meséljünk hát népmesét a gyermekünknek, a párunknak vagy a barátunknak ma, a népmese napján – sokat teszünk ezzel mindenkinek.

(fotó: Shutterstock)