Felszabadító érzés, hogy lehet hibázni!

Miért jobb az „elég jó” a tökéletesnél?



– A tökéletes fogalma örök hajszát, elégedetlenséget vonz maga után, a tökéletességet elérni ugyanis lehetetlen! Hiszen minden jónál van jobb, és milyen jogon jelenthetnénk ki, hogy nem lehet még feljebb lépni? Ezzel szemben az „elég jó” szemlélettel megelégedettséget nyerünk. Bár magunkban tudjuk, hogy lehetne még egy szinttel feljebb jutni, ugyanakkor annak is tudatában vagyunk, hogy akkor sem lélegeznénk fel boldogan. Ha magunk előtt elég jók vagyunk, elértük a célunkat – frusztráció és hiányérzet nélkül!

Milyen az „elég jó” életet élő család?

Az „elég jó” családtagok hisznek egymásban, és szorongásmentesen tudnak együtt élni.

– Ők már az újszülötteket sem azzal az elvárással fogadják, hogy ő legyen a környék legjobban fejlődő, legnyugodtabban alvó, legszebben mosolygó csecsemője. Önmagáért szeretik, azzal a személyiséggel, amely a sajátja. Az ovisuk nem jár a környék összes ovis fejlesztőjére, az iskolás gyermeknél pedig nem követelmény, hogy színjeles bizonyítványt hozzon haza. Inkább az a cél, hogy vidám, mozgékony, az újra nyitott, egészséges lelkű legyen és maradjon. Délután a kicsit ügyetlenebb srácot a meccs után ugyanúgy megünnepli a család, mintha ő rúgta volna az összes gólt. Mert a család számára ő a legjobb focista – kell egy gyermeknek ennél nagyobb elismerés? A szülők egymás közt nem vívnak csatákat, hogy vajon melyikük tesz többet hozzá a család egységéhez, melyikük keres többet, vagy ki kapott a héten több szabadidőt a másiktól. Az „elég jó” családtagok hisznek egymásban, és szorongásmentesen tudnak együtt élni. Nagyon felszabadító érzés, hogy lehet hibázni! Sőt, aki elég jó, de nem tökéletes, az kiválóan tudja gyakorolni az öniróniát – márpedig a humor az egyik fő kulcsa a boldog családi életnek.

Az életben az utat kell élvezni

Hogyan lehetünk „elég jó” szülők?

Hagyjuk, hogy nap, víz és homok érintse a gyerekek bőrét, hogy megérezzék: élni jó.

– Legyünk tisztában azzal, hogy az élet egy utazás, ahol nem mindig a célt kell fürkészni, hanem magát az utat jó élvezni. Ennek szellemében hagyjuk a gyermekeinket is utazni – vagyis hibázni, megtorpanni, akár irányt váltani. Felejtsük el a magasugró léceket, mert azokra semmi szükség az életben! Hadd ugráljon a gyermekünk szabadon, hagyjuk, hogy nap, víz és homok érintse a bőrüket, hogy megérezzék: élni jó.

Hogyan él az „elég jó” család?

– Az ilyen értéket képviselő családok nem „kifelé” élnek, hanem azt tartják fontosnak, hogy egymásnak pont elegek, és elég jók legyenek. Mernek és tudnak eltérni az átlagtól. A mintát számukra nem a külvilágból érkező sémák, hanem a szülők értékrendje jelenti. Az anyuka bátran vásárolhat egy virágos nyári ruhát a turkálóból, és a férje ugyanúgy megcsodálja benne, mintha egy Dior modellben libbenne elé. Lehet, hogy nem Krétára mennek nyaralni, hanem a közeli tópartra, de tudják, hogy ott ugyanolyan boldogan pancsol majd a kétéves, mintha sok száz kilométerrel odébb tenné ezt. Sőt örülnek, hogy az egész család elmehet koraesti csónakázásra, míg a tengernél aligha van erre mód. Hétvégenként a nagyi az unokák kedvenc lekváros buktáját süti, és ha véletlenül nem kel meg a tészta, ahelyett, hogy kétségbe esne, csak legyint: „A gyerekek úgyis az elrontott sütiket szeretik a legjobban!”

Legyen sok „elég jó” pillanatunk

Hogyan képviselhetjük elégedetten a magunk „elég jó” életét a csúcskategóriás karriereket, autókat, nyaralásokat, ruhaszetteket nap mint nap látva? Gyakran épp a szomszédban…

– Ezt csak akkor tudjuk hitelesen megtenni, ha az „elég jó” életérzés már a részünkké vált: ha tudjuk, mi számunkra a fontos, és ha megvan az egészséges önértékelésünk, ami független mindenféle külső mintától. Ekkor már határozottan képesek vagyunk azt sugározni a környezetünk felé, hogy elégedettek vagyunk, annak ellenére, hogy nem vagyunk csúcsgazdagok. A legtöbb esetben a szóban forgó személyek még meg is lepődnek – sőt, talán irigyelnek is egy kicsit –, hogy mi szívből tudunk mosolyogni. Kicsit nehezebb a megelégedettség-érzést elérni a gyermekeknél, akiket még óhatatlanul beszippant a külsőség varázsa. Egy drága mobil és a legmenőbb márkájú cipő versenyez a fejükben, lelkükben a közös családi élményekkel. Nehéz tisztán látniuk, főleg, ha az osztálytársak máshogy élnek. De a folyamatos családi megelégedettség lelkileg idővel megerősíti és feltölti őket annyira, hogy meglátják: bár nekik nem az anyagiakból jut több, de valami sokkal fontosabb kincsük van. Egyébként az sem baj, ha a gyerekek néha irigykednek a márkás cuccokat viselő társaikra. Nem kell arra törekednünk, hogy a mi gyerekünknek soha ne legyenek rosszabb pillanatai. Inkább azt próbáljuk elérni, hogy sok „elég jó” pillanatuk legyen!

A maximalizmus csak látszólag visz előre

A maximalizmus hajszolása, rabsága helyett megtanulható az „elég jó” iránti vágy?

– Igen, némi gyakorlással mindenki képes közelíteni az elég jó felfogás felé! Nyilván egy szabálykövető emberből nem lesz teljesen laza személyiség. De ha annyit elér valaki, hogy nem ragaszkodik az eddig megszokott, szigorú napirendhez, az már eredmény. Ehhez ki kell lépni abból a bizonyos cipőből: a maximalizmuséból, ami látszólag előre visz, valójában azonban szurokba ragasztja a lábunkat. A túlfogyasztás korát éljük, megálljt kell mondani a tárgyak éltetésének, helyette nem tárgyiasult értékek kellenek. Sokat segít, ha minél többet vagyunk a természetben, mert a környezetnek személyiségformáló hatása van.

A test és a lélek kisimul

Akár új ember lehet belőlünk?

rengeteg időnk és energiánk szabadul fel!

– Ha a tökéletes helyett egy idő után beérjük az „elég jó”-val is, meglátjuk, rengeteg időnk és energiánk szabadul fel! Míg eddig azzal töltöttük a napunk nagy részét, hogy a legmagasabb mércének megfeleljünk, most fellélegezhetünk, és a családdal, a barátokkal, vagy az eddig csak vágyott hobbival tölthetjük a felszabadult órákat. Az idegrendszer is többet pihenhet: az „elég jó” sokkal kevesebb stresszel is elérhető, mint a tökéletes. Úgy is mondhatjuk, hogy test és lélek kisimul.

(fotó: Shutterstock)