A Felelős szex! – Stop STD társadalmi felelősségvállalás kampány célja, hogy minél szélesebb körben terjesszék a szexuális úton terjedő betegségekkel kapcsolatos ismereteket. A Belvárosi Orvosi Centrum önkéntes orvosai 2014-ben álltak össze, hogy fesztiválokon és futóversenyeken érjék el a fiatal, szexuálisan legaktívabb korosztályt.

Az STD egy angol betűszó, ami a Sexually Transmitted Diseases, vagyis a „szexuális úton terjedő betegségek” kifejezést takarja.

Meglehetősen hiányos a felvilágosítás az iskolákban.

– Szeretnénk, ha elindulna egy beszélgetés ebben a témában, hiszen azt tapasztaltuk, hogy még mindig tabu ezt a kérdéskört egyáltalán szóba hozni – magyarázza dr. Szandányi Réka bőr- és nemigyógyász. – Arról nem beszélve, hogy meglehetősen hiányos a felvilágosítás az iskolákban. Ráadásul, ha van is, külön-külön tartanak előadást a fiúknak és a lányoknak, ami abszolút nem célravezető. A felvilágosítás is elsősorban a biológiai háttérre és a fogamzásgátlásra fókuszál, a szexuális úton terjedő betegségekről nem igazán esik szó. Pedig rendkívül fontos lenne a hiteles tájékoztatás, hiszen gyakran csak akkor kerülnek tudatába a fiatalok a betegségekkel kapcsolatos információknak, amikor már megvan a baj.

A szifilisz még létezik?

A kampány keretében végzett felmérések még annál is rosszabb eredményeket hoztak, mint amire az orvosok számítottak.

A fiatalok többsége azt sem tudja, hogy ezek a betegségek petting és orális szex útján ugyanúgy terjedhetnek.

– Kiderült például, hogy a fesztiválozók 45%-a egyáltalán nem használ óvszert. A megkérdezett lányok 20%-a azért nem, mert fogamzásgátlót szed. Ez arról árulkodik, hogy nincsenek tisztában azzal, hogy a fogamzásgátló tabletták csupán a nemkívánt várandósságtól védenek, a nemi úton terjedő betegségektől nem. A fiatalok többsége azt sem tudja, hogy ezek a betegségek petting és orális szex útján ugyanúgy terjedhetnek, tehát ezekhez is szükség lenne az óvszerhasználatra – mondja dr. Szandányi Réka. – Ugyanígy egyharmaduk nem hallott még róla, hogy a HPV (humán papillomavírus) egyes típusai okozzák a méhnyakrákot, sőt sokan azt sem tudják, hogy ez ellen létezik védőoltás, ami egyébként egy másik gyakori betegség, a nemiszervi szemölcsök ellen is véd. Ami azért nagyon meglepő, mert Magyarországon 5 éve része a nemzeti immunizációs programnak az oltás, ami, habár önkéntes, az iskolaorvos és az iskolavédőnő mindenkinek felajánlja és a többség él is vele.

A doktornő azt mondja, a HIV-et és a szifiliszt a legtöbben ismerik, azt azonban már nem feltétlenül tudják, hogy ez utóbbi betegség máig él és elkapható.

Azzal kapcsolatban sem tiszta a kép, hogy a szexuális úton terjedő betegségek által nem csak azok veszélyeztetettek, akik gyakran váltogatják a partnerüket.

– A másik „fekete lyuk” a chlamydia, amiről a fiatalok többsége nem tudja, hogy mi, de 90 százalékuk biztos benne, hogy ő soha nem fertőződött még meg. Holott a chlamydia egyik legnagyobb veszélye, hogy a lányoknál sokszor teljesen tünetmentes, mialatt ugyanúgy fertőz, ha pedig nem kezelik, hosszú távon akár meddőséget is okozhat mindkét nem esetében. Azzal kapcsolatban sem tiszta a kép a fejekben, hogy a szexuális úton terjedő betegségek által nem csak azok veszélyeztetettek, akik gyakran váltogatják a partnerüket. Az STD nem válogat, nem ápoltság vagy „egészségesnek kinézés” kérdése, nem ilyesmiken múlik, hogy valaki hordozza-e valamelyik betegséget.

Az évente egyszeri rákszűrés édeskevés

A legtöbben csak akkor mennek orvoshoz, ha valamilyen tünetet észlelnek magukon, habár a lányok között vannak, akik azért az évente egyszeri nőgyógyászati rákszűrésre szorgalmasan eljárnak.

– Ez a vizsgálat azonban csak a rákos megbetegedéseket szűri, a szexuális úton terjedő betegségeket nem! Ezeket a vizsgálatokat külön-külön kell kérni a nőgyógyásztól. Külön a chlamydiát, a trippert és a HPV-t, erre azonban sajnos az orvosok sem mindig hívják fel a figyelmet. Az is előfordul, hogy nem is tudják elvégezni ezeket a szűréseket, ezért ilyenkor érdemes ellátogatni a területileg illetékes bőr- és nemibeteg gondozóba. Nagyon lényeges az is, hogy ne csak az egyik fél legyen kivizsgálva és kezelve, a partnert is ugyanúgy gyógyítani kell, hogy elkerüljük a visszafertőződést. Érdemes készülni arra is, hogy a laboratóriumi vizsgálatokat a TB nem finanszírozza.

Az std.hu oldalon minden információt megtalálnak az STD-vel kapcsolatban, sőt „Az orvos válaszol” rovatban név nélkül felteheti a kérdéseit is.

A szülők felelőssége is nagy

A felmérésből az is kiderült, hogy az idősebb korosztály amellett, hogy nem rendelkezik kellő információval, gyakran elutasító is a témával kapcsolatban. Pedig óriási felelősség van a szülők kezében, hogy a gyermekeiket időben és mindenre kiterjedően felvilágosítsák. Nem szabadna szemérmességből halogatni vagy akár teljesen kibújni a beszélgetés alól, már csak azért sem, mert nemzetközi kutatások szerint a fiúk rendkívül korán, 9-10 éves korukban találkoznak először a pornófilmekkel. Komoly gond, hogy a szülők nem is tudnak róla, a fiatalok pedig ezekből az irreális elvárásokat támasztó és sokszor brutális jeleneteket bemutató filmekből gyűjtik be az információikat a szexről. Nyilvánvaló, hogy a szexuális úton terjedő betegségekről ezekben szó sincs. A szülőknek kellene kialakítani a gyermekükben a helyes döntések meghozatala mellett (óvszerhasználat + mindenre lehet nemet mondani) azt a hozzáállást is, hogy a rendszeres kivizsgálás a világ legtermészetesebb dolga és elengedhetetlen a megelőzés és a teljes gyógyulás szempontjából is.

(fotók: shutterstock)