Példaértékű szolgálatért adott át díjakat Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Köszöntőjében úgy fogalmazott: a családok támogatására ma már 2,5-szer többet fordít a kormány, mit 10 évvel ezelőtt.

– Felsorolni is sok azokat a támogatási fajtákat, amelyeket 2010 óta bevezettünk. Amikor egy állam ilyen sok felelősséget visel és ilyen aktív, fennáll a veszélye, hogy az a képzet keletkezik, a gyermeknevelés is a felelőssége, sőt, az is, hogy milyen felnőttek lesznek a gyermekekből.

Novák Katalin úgy fogalmazott: az államnak kell meghoznia a törvényeket, garantálni, hogy hosszú távon is kiszámítható feltételei legyenek a gyermeknevelésnek. Ha baj van, nagyobb szerepet kell vállalnia, mint egyébként, de a legfontosabb tényező nem az állam, a kormány, hanem az emberi tényező, az emberi minőség.

– Ha vannak olyan emberek, akik többet tesznek a kötelezőnél, készek arra, hogy tovább adják az értékeket, akkor jó úton halad az ország. Magyarországon havonta 1 millió ember végez önkéntes munkát. Van, aki azért teszi, hogy elismerjék ezért, és vannak, akik csak csendben szolgálnak. Ma ilyen embereket díjazunk – mondta az államtitkár.

Pro Voluntarius díj

A díj az önkéntesség, a közjó ellátása, valamint a fiatal generációk önkéntességre nevelésében végzett kiemelkedő szakmai tevékenység elismerésére, valamint azok számára adományozható, akik közösségszervező munkájukkal kiemelkedőt alkottak, munkájukkal a civil szervezetek, az adományozás kultúrájának fejlődését elősegítették, vagy más módon támogatták.

Pro Voluntarius díjat kapott:

Balázs János zongoraművész. Méltatásában Balog Zoltán, az emberi erőforrások volt minisztere kiemelte: ő Magyarország legfiatalabb Kossuth-díjasa, 22 évesen már a Snétberger Zenei Tehetség Központ tanára volt. Cziffra György munkásságának követője, az ózdi cigánytelepről származó tanítványa már a Zeneakadémia hallgatója.

Re-Formáló Egyesület: Az ország 54 pontján „Enni adok” ételdobozzal segítik a rászorulókat. A dobozokat 10-15 helyi önkéntes tölti fel a boltokban maradt felesleges termékekkel.

Csodalámpa Alapítvány: A szervezetről egy fóti kislány, Bas Hanna Regina mesélt, akit sokáig az onkológiai osztályon kezeltek. Elmesélte, hogy nem járhatott iskolába, nem találkozhatott a barátaival. A Csodalámpa Alapítvány segítségével a családjával Nyíregyházán egy hotelben töltődhetett fel, ami a gyógyulásához is hozzájárult. Regina ma már tünetmentes, és újra járhat iskolába.

Katus Attila tanácsadó, személyedző: Az Ökumenikus Segélyszervezet képviselője úgy fogalmazott róla, Magyarország közismert edzője, életmódtanácsadója 2011 óta dolgozik az Ökumenikus Segélyszervezetnél. Egyik nagy erénye, hogy az ország bármely szegletében mindenkit megkacagtat, és mindenkit megmozgat, a 3 éveseket, a 90 éveseket, sőt, a mozgáskorlátozottakat is.

Esélyteremtésért díj

A díj az esélyteremtés terén elért kiemelkedő eredmények, valamint a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokhoz tartozó személyek segítése területén végzett kiemelkedő szakmai tevékenységért adományozható.

Esélyteremtésért díjat kapott a „Mályvavirág” Alapítvány. Novák Zoltán, szülész-nőgyógyász, nőgyógyászati daganatsebész szakorvos úgy fogalmazott laudációjában: a szervezet 2013 óta áldozatos munkát végez a méhnyakrák megbetegedésben érintett nők támogatására. Az alapítvány létrehozója fiatal anyaként agresszív méhnyakrákkal nézett szembe, és könyvet írt Minden anyuka meggyógyul címmel. Az alapítvány gyógyulást segítő programjának több mint 900 tagja van.

Magyar Fiatalokért díj

A díj az ifjúság területén végzett kiemelkedő szakmai teljesítmény vagy elért kimagasló eredmény elismerésére adományozható.

Magyar Fiatalokért díjat kapott:

Pál Ferenc (Feri atya) római katolikus pap, mentálhigiénés szakember. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének munkatársa hivatásának tartja a fiatalok testi, lelki, szellemi, társas, csoportos, spirituális egészségének és jóllétének megszerzését, fenntartását, fejlesztését, az egészség és a jóllét romlásának megelőzését. Papi pályafutásának kezdetétől tart heti rendszerességgel hittanórákat, előadásokat fiataloknak pszichológia, teológia és mentálhigiéné témakörében. Méltatásában elhangzott: úgy beszél tabunak számító témákról, hogy senki nem érzi magát kényelmetlenül. Soha nem ítélkezik. Könyvet ír, tábort szervez előadást tart, képezi magát a fiatalokért.

Novák Péter színész, énekes, szövegíró, zenszerző, műsorvezető, a Kultúrpart kulturális portál kreatív igazgatója. Munkássága számos területén, művészként és civil vállalásai kapcsán kiemelkedően sokat tett a magyar fiatalokért. Barátja azt mondta róla, olyan frontember, aki bármikor tart rögtönzött irodalomórát. Több kiemelkedő zenés darabot készített a fiataloknak, ifjúsági operát rendezett, fenntarthatósági koncertszínházat működtet. Csillagkapu címmel Csoóri Sándor verseiből készített előadást, Színházait nem titkoltan a kortárs zenéből, költészetből hozza létre.

Brunszvik Teréz-díj

A díj a bölcsődei ellátás területén kifejtett példaértékű, magas színvonalon végzett szakmai munkáért, a szakmai fejlesztésért, a családok és a gyermekek jólétének növelése érdekében tett közszolgálati tevékenységért adományozható.

Az elismerést Jónásné Törőcsik Magdolna nyugalmazott kisgyermeknevelő, a kaposvári bölcsődei központ egykori munkatársa, Goráné Szűcs Erika szegedi kisgyermeknevelő, Izsóné Lócskai Andrea a Kőbányai Napsugár Bölcsőde kisgyermeknevelője, Keskenyné Péntek Ágnes szolnoki bölcsődei intézményegység vezető, és Tímárné Hunya Tünde a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karának főiskolai docense vehette át.

Szent Kristóf a Gyermekekért díj

A díjat olyan személyiségek kaphatják, ak hátrányos helyzetű fiatalok nevelésében, a gyermekvédelem, a gyermek- és ifjúságügy területén.

Szent Kristóf a Gyermekekért díjjal tüntették ki:

Blatniczky László gyermek diabetológus, főorvos. Méltatója egy fiatal betege volt, aki – mint elmondta -, 12 évesen ismerte meg a főorvost, miután 11 évesen diabéteszt diagnosztizáltak nála. Kárpátalján, ahol akkor lakott, nem kapott megfelelő ellátást, ő maga kereste meg későbbi kezelőorvosát. Neki köszönheti, hogy ma már tudja, ugyanolyan ember, mint bárki más, biztonságot és magabiztosságot kapott tőle.

Bogár Zsuzsanna tanácsadó szakpszichológus, családterapeuta. 2003-ban hozta létre az Ágacska Alapítványt, amely az örökbefogadásban érintett embereknek segít, illetve a mozaik családban élő családok számára is támogató szervezetet alapított.

Ladányi-Nagy Judit családsegítő, jelzőrendszer figyelő szociális szakember. Azon dolgozik, hogy segítsen a gyermekvédelem területen tevékenykedőknek. Székesfehérváron a család-és gyermekjóléti szolgálat jelzőrendszerének koordinátora.