Reggelente egy pohár magas fehérjetartalmú tejalapú ital segít a vércukorszintet egész nap alacsony szinten tartani, ezzel pedig kiiktatja a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának egyik kockázati tényezőjét - állítják kanadai kutatók, akik a Journal of Dairy Science című szaklapban publikálták felmérésük eredményét.


A Guelph Egyetem tudósai ezen túl azt is megállapították, hogy a tejivással csökkenthető az elhízás esélye. A reggelire elfogyasztott tej ugyanis teltség érzetet ad hosszú időn keresztül, vagyis ebédkor sokkal kisebb az ember étvágya, mintha csak mondjuk vizet ivott volna ébredés után. A kisebb étvágy pedig kevesebb bevitt kalóriát jelent. Douglas Goff vezető kutató szerint a tej ezen pozitív hatásának közismertté tételével jelentős lépést lehet tenni a világszerte egyre terjedő diabétesz mellitusz kialakulása ellen.


A kanadai kutatók vizsgálatuk során magas fehérjetartamú tejet és magas szénhidrát-tartalmú gabonát adtak a vizsgálatba bevont személyeknek, majd azt vizsgálták, mindez hogyan hat a vércukorszintjükre, mennyire érzik magukat reggeli után “tele”, és a nap folyamán később mennyit esznek. Úgy találták, hogy a tejsavó és a kazein (ami hozzávetőleg a tejben található fehérjék nyolcvan százalékát adja) olyan szabályozó hormonok termelését indították el, amelyek lassítják az emésztést és növelik a teltségérzetet - csökkentve ezzel a későbbi éhséget. A kanadai professzor az eredményekről beszélve emlékeztetett rá, hogy a táplálkozástudományi szakemberek jó ideje hangsúlyozzák a tej élettani szerepét és fontosságát a kiegyensúlyozott étrendben.


A brit Independent című lap felidézi, hogy két évvel ezelőtt a Tel Aviv-i Egyetem kutatói jutottak arra a megállapításra: a tejsavó sokkal hatásosabban képes a vércukorszintet pozitív módon befolyásolni, mint a szójában vagy a tojásban található fehérjék.


A Lancet című szaklapban megjelent kutatásban 21 ország 130 ezer lakosának tejfogyasztását és egészségi állapotát vetették össze. Ebből az derült ki, hogy aki naponta háromszor fogyaszt tejet (alkalmaként nagyjából 250 grammnyit), vagy más tejterméket, annak kisebb valószínűséggel alakul ki szív- és érrendszeri megbetegedése azokhoz képest, akik alig, vagy egyáltalán nem visznek be a szervezetükbe tejterméket. Sőt, a korai halálozás esélyét is kisebbnek találták az előbbi csoport tagjainál. Ezen kutatás készítői is arra hívták fel a figyelmet, hogy a tej pozitív hatásai miatt az embereket nem le, hanem rá kellene beszélni a tejivásra, mert annak számtalan pozitív élettani hatása van.


A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint idehaza nagyjából napi két deciliter az átlagos tejfogyasztás, amit a dietetikusok ajánlása szerint érdemes lenne nagyjából 2,5-szeresére növelni. Az ideális mennyiség ugyanis fél liter körül mozog - ezt a mennyiséget nem pusztán tejjel, hanem különféle tejtermékekkel is beviheti az ember a szervezetébe.