2017-10-21 12:00:00 Smoke on the water - Őszi BBQ piknik

Egy közös ház

Nincs helyszín megadva

Dokumentarista időszaki fotótárlat - középpontban a valós és virtuális térrel, az azokat életre keltő közösségekkel.

 Tudj meg többet »

Herendi porcelánok kiállítása

Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

A Herendi porcelánok két arcát, a modernet és a tradicionálisat mutatja be a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont pénteken nyíló új, időszaki kiállítása.

 Tudj meg többet »

Balatoni panoráma - másként

Siófok Nagystrand

Siófokon debütált a belga Óriáskerék

Július elején megnyitott a 40 méteres attrakció, amely egészen augusztus 27-ig forog a siófoki nagystrandon, és várja a panorámában gyönyörködni vágyókat.

A 24 kabinnal rendelkező mobilkerékre váltott jegy 14 órától tartalmazza a strandbelépőt is, illetve a szervezők változatos kulturális programokkal várják a látogatókat.

Az északi parton nyaralóknak sem kell kihagyniuk az élményt, a Balatoni Hajózási Zrt.-vel együttműködve Balatonfüredről és Balatonalmádiból az Óriáskerék Hajójáratokkal is eljuthatnak az érdeklődők Siófokra, akik az aznapi jegyük bemutatásával 19:00 után ugyancsak kedvezményben részesülnek.

 Tudj meg többet »

Exit Cirkusz a Balatonnál

Balaton, Siófok - Balatonszéplak felső

A Balaton déli partja bővelkedik cikruszokban, Siófok üdülőterületén, Széplak felsőn állomásozik a nyár folyamán az Exit Cirkusz, mely szlogenje szerint kilépőt jelent a mindennapokból. A kisgyermekes családokat célzó előadás szünettel együtt 90 perces, így maximálisan igazodik a kicsik igényeihez. A családias hangulatú prondon a 2017-es évadban bűvészt, bohócot, és állati produkciókat láthatunk.

 Tudj meg többet »

Miniatűr papírszínház a Kass Galériában

Kass Galéria

A miniatűr papírszínházak különleges világát mutatja be a szegedi Kass Galéria újonnan nyíló kiállítása. A papírból készült színházi játékok figurái között megtaláljuk A varázsfuvola, a Csipkerózsika, a Hamupipőke, vagy éppen a Nyolcvan nap alatt a Föld körül szereplőit is. A Schreiber–Gyermek–Színház című kiállítás július 12-én nyílik a Kass Galériában.

 Tudj meg többet »

SZIGET 25 – FESZTIVÁLTÖRTÉNELEM fényképeken

Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

Benkő Imre képei finom sűrítményei annak az élménynek, amit ez a másik világ jelent. Megfigyeléseit fényképező-, illetve panorámagépével fekete-fehérben rögzíti.

 Tudj meg többet »

Borsos Miklós szobrászművész gyűjteményes kiállítása

Várkert Bazár

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány 2017. július 14. és szeptember 24. között Borsos Miklós (1906–1990) szobrászművész gyűjteményes kiállítását rendezi meg a Várkert Bazár Testőrpalotájában.

 Tudj meg többet »

Nyári családi napok Királyréten

Hiúz Ház (Királyréti Erdei Iskola és Látogatóközpont

A tematikus napok mindig más és más témával várják a szülőket, nagyszülőket, keresztszülőket és a hozzájuk tartozó gyermekeket Királyréten, a nyári erdő titkait fürkészik családi körben.

Rövid terepi séta után mikroszkóppal merülnek el az aprók világában. Kézműveskedés, mikrovilág (a világ mikroszkópon át), észtorna: rejtvények, fejtörők várnak minden korosztályt.

Nyári témák és időpontok

Július 20-22. - Hat – nyolc lába van? Jaj! Ez egy ízelt lábú!

Július 27-29. - Vizek és lakói

Augusztus 3-5. - A mocsári teknősök és társaik nyomában

Augusztus 10-12. - Ki lakik az odúban nyáron?

Augusztus 17-19. - Fűben, fában orvosság – gyógynövények erdőn, mezőn, réten

Augusztus 24-26. - A gombák csodálatos világa augusztusban

Előzetes bejelentkezés szükséges (lehetőség szerint előző nap délután 15 óráig).

TOVÁBBI RÉSZLETEK

 Tudj meg többet »

OrgonaPont koncertek augusztusban tizenhat városban

Pécs

Augusztusban tizenhat városban 28 koncerttel várja a közönséget a Filharmónia Magyarország OrgonaPont sorozata, amelynek különböző állomásait számos hangszerpárosítás és az orgona-énekhang együttese teszi különlegessé.

 Tudj meg többet »

Nyári fagy – kísérletezzünk a jéggel otthon!

Nincs helyszín megadva

Ki ne szeretne 30 fokban otthon a jéggel babrálni, különböző formájú jégkockákat, jégdinókat „kiönteni”, vagy épp fagyit gyártani? Nincs is annál jobb szórakozás, hogy birtokba vesszük a konyhát és együtt pancsolunk egy kicsit, hisz ki ne nézte volna végig télen, hogy egy lábosban felolvad a hó vagy a jégcsap és milyen örömteli felfedezések voltak ezek?! Tessék időt szánni a felfedezésre, szülők gyermekek együtt, és közben megtapasztalni a hidegrázást, a gerinc mentén végig húzott jégkocka bizsergető érzését. Most az sem baj, ha néhány jégkocka a padlón landol…hisz nyár van!

 Tudj meg többet »

Ma kezdődik a Vásárhelyi Forgatag

Marosvásárhely

Ma kezdődik az idén először kilencnaposra kibővített Vásárhelyi Forgatag, amelynek díszvendége Nyíregyháza.

 Tudj meg többet »

Kiállítás a kecskeméti Kerámia Stúdió gyűjteményéből

Pesti Vigadó

Az első negyven év címmel nyílt tárlat csütörtökön a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió gyűjteményéből a Pesti Vigadóban.

 Tudj meg többet »

Ismét Szegedi Ifjúsági Napok

Szeged

Augusztus 23-án kezdődik a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN), az ország egyik legrégebbi, jövőre ötvenéves fesztiválja, melyen olyan előadók lépnek fel, mint Naughty Boy, az Enter Shikari, Inna, a Halott Pénz vagy éppen a Tankcsapda - közölte a rendezvény kommunikációs ügynöksége.

 Tudj meg többet »

STRAND és a B.my.Lake Zamárdiban

Zamárdi Szabadstrand

Vasárnap hajnalig tart a Balatoni nyár és az idei fesztiválszezon két záróeseménye. A STRAND és a B.my.Lake fesztiválok azonos helyen, Zamárdi szabadstrandján várják közönségüket.

 Tudj meg többet »

24.Országos Diákfilmszemle

Aranytíz Kultúrház

A Diákfimszemlét Merza Gábor független filmes, Papp László média tanár, Szőke András Balázs Béla díjas filmrendező abból a célból hozta létre, hogy a fiatal filmeseknek is legyen önálló bemutatkozási lehetősége. A filmszemlék céljai 24 éve nem változtak.

 Tudj meg többet »

Újra Bakáts Feszt Ferencváros szívében

Bakáts tér

Tavaly rendezték meg először a ferencvárosi Bakáts téren és környékén a Bakáts Fesztet, mely már első alkalommal teltházzal zajlott. A rendezvény programja széles palettán mozgott: a klasszikus zenétől az operán át a jazzig, a zenén és táncon kívül pedig a humor, a bor és a gasztronómia is jelen volt a négy napon. A szervezők célja, hogy ezt idén tovább bővítsék, színesítsék.

 Tudj meg többet »

Savaria Történelmi Karnevál Szombathelyen

Szombathely

Huszonöt helyszínen csaknem háromszáz programot kínál idén a Savaria Történelmi Karnevál, amelyet augusztus 24. és 27. között, immár tizennyolcadik alkalommal rendeznek meg Szombathelyen - közölték a szervezők.

 Tudj meg többet »

Színes Város fesztivál bor és gasztronómia témában

Budapest

A bor és a gasztronómia lesz a fő témája az idei Színes Város Budapest Fesztiválnak, amelynek egy hónapja alatt meghívott vendégművészek alkotnak tűzfalfestményeket Budapest számos pontján.

 Tudj meg többet »

A Magashegyi Underground koncertjével zárul a Budapesti Nyári Fesztivál

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

A Magashegyi Underground koncertjével ér véget a Budapesti Nyári Fesztivál csütörtökön a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Városmajorban pedig az Így szerettek ők című irodalmi koncertszínház lesz látható pénteken és szombaton.

 Tudj meg többet »

Petőfi Sándor: János vitéz

Hétöles-tó

A Nemzeti Színház ifjú művészei – Vidnyánszky Attila rendezésében – különleges, természeti helyszínen adják elő a János vitézt, nem csak gyerekeknek…

 Tudj meg többet »