2018-11-16 00:00:00 17. Tihanyi Garda Fesztivál

Több édesanya szoptat, ahol fizetik az otthon maradást

A meglehetősen erős szociális hálóval rendelkező Európából, különösen Magyarországról nézve érdekes, miként érvelnek a szülés utáni hosszabb fizetett szabadság mellett az ilyen szempontból kevéssé nagyvonalú Egyesült Államokban.

A közelmúltban az American Journal of Public Health adott közre egy tanulmányt, ami erősíti azok érveit, akik egy ideje már azt követelik, hogy az amerikai édesanyáknak ne kelljen a szülés után pár héttel visszamenni dolgozni.

A szaklapban megjelent tanulmány szerzői a kaliforniai és New Jersey-i helyzetet tanulmányozták, mert 2004-ben és 2009-ben ezekben bevezették a hathetes (!), részben fizetett szülési szabadságot (aztán New York állam is követte a példát).

Az azóta eltelt időszakban mindkét államban emelkedett a szoptató édesanyák száma, míg ahol nem vezettek be hasonló népjóléti intézkedést, a szám stagnált.

„Fontos megjegyezni, hogy az általunk vizsgált mindkét államban a fizetett szabadság bevezetését követően egyéb kiegészítő intézkedéseket is hoztak” – hangsúlyozta a tanulmány vezető szerzője.

Dr. Rita Hamad szerint ugyanis az általában hathetes fizetett időszak bevezetése első lépésnek megfelel, de még mindig nem elegendő segítség a családoknak és elsősorban a magasabb bevétellel rendelkezők tudják igazán kihasználni.

A hivatalos amerikai adatok szerint a születés utáni hat hónapban csupán minden negyedik kisgyermeket szoptatnak kizárólagosan. Ugyanez az arány a szomszédos Kanadában (ahol 61 hétig lehet igénybe venni fizetett támogatást, ami a fizetés 33 vagy 55 százaléka lehet) 32 százalék.

Ugyanakkor a szociálisan kifejezetten nagyvonalú Svédországban (a szülők 68 hét fizetett szabadságot kapnak, ebből 390 napig a fizetés 80 százalékát megkaphatják) a 4 hónapos kisgyermekek esetében a kizárólagos szoptatás aránya 51,2 százalék.

Az amerikai helyzetre jellemzően a Mother példaként hozza fel Massachusetts államot, ahol idén nyáron fogadtak el egy törvényt, ami 12 hétig lehetővé teszi a szülőknek, hogy otthon legyenek az újszülött gyermekkel – ami éppen a duplája a kaliforniai és New Jersey-i hat hétnek, ráadásul a fizetésüknek is nagyobb arányát kapják meg.

(Család.hu)