2017-08-18 17:00:00 „Nyújtsd ki mennyből”

Fel lehet-e készülni arra, hogy kamaszodik a gyermekünk?

A válasz egyszerre igen és nem. Nem, mert minden gyermek más. Máskor és másképp kamaszodik, máshogy éli meg az ezzel járó változásokat, és persze a szülők is különböznek. Igen, mert vannak olyan tipikus „tünetek”, amikre nem, hogy fel lehet, fel is kell készülniük az édesanyáknak, édesapáknak, hogy se ők, se gyermekük ne sérüljön.

Milyen változásokat tapasztalhatnak a gyermekükön kamaszkorban?

Születésünk után talán a serdülőkorban változunk a legrövidebb idő alatt a legnagyobb mértékben életünk során. Kialakulnak – látható mértékben – a nemi jellegek, ugrásszerűen nő a magasság, a fiúk testalkata férfiasabbá, izmosabbá válik. Gőzerővel dolgoznak a hormonok, ez pedig hangulati ingadozásokat, általános lustaságot, érzelmi végletességet okoz. A testi és hormonális változások automatikusan maguk után vonják a gyerekek önbecsülésének, önbizalmának hiányát. Meg kell barátkozniuk önmagukkal, a megváltozott testükkel, ami akkor se könnyű, ha korábban serdülnek társaiknál, és akkor sem, ha épp később…

A testi változások azt sugallják számukra, hogy már nem gyerekek. Nem kérnek a felnőttek, de főleg a szülők tanácsaiból, szabályaiból, „parancsolgatásából”. Keresik a kortársaik társaságát, egyre többet akarnak elmenni otthonról, és megtalálni helyüket a baráti társaságukon belül. Önállóságra, szabadságra, térre vágynak. „Cikivé” válik anyu/apu szeretgetése, kedveskedése, intelmeik pedig idegesítőek, ráadásul a kamasz érzése szerint szükségtelenek is, hisz ő már nem gyerek.

Ráadásul ebben a korban jön, jöhet az első nagy szerelem, ami további érzelmi hullámokat hoz, elvonja a figyelmet a tanulástól, a mindennapi „uncsi” kötelezettségektől, és még inkább elbizonytalaníthatja a gyereket („elég jó/kedves/okos/szép/ügyes vagyok neki?”).

Mit tehet a szülő, hogy átvészeljék kamasz gyermekével együtt ezt az időszakot?

Mindenek előtt azt kell megértenünk, hogy mindaz, ami kamaszkorban történik – persze egy bizonyos határon belül -, teljesen normális és természetes velejárója ennek a kornak. A cikk folytatódik a csaladhalo.hu-n.

 

(csalad.hu)