A költözzbe.hu portál adatbázisában jelenleg több mint nyolcezer olyan ingatlan szerepel, amelynek megvásárlásakor igénybe vehetjük a Falusi CSOK támogatást. Valószínűleg számos falusi porta fog gazdára találni. Van azonban egy érdekes kitétele a jogszabálynak: tanyák esetében nem nézik, hogy mekkora település körzetében helyezkedik el az ingatlan, az bárhol lehet az országban.

A tanyák jellemzően kiterjedt – több ezer négyzetméteres, vagy akár egyhektárosnál is nagyobb – földterülettel rendelkeznek, és az áruk viszonylag alacsony, mivel kívül esnek a lakott területeken. Sokuk pár millió forintért megvásárolható.

Adja magát a kérdés: megtehetjük-e azt, hogy veszünk magunknak egy tanyát kevesebb mint öt millió forintért, és utána több mint öt millió forintból felújítjuk, miközben az egészet fedezi a Falusi CSOK? Elvileg igen.

A költözzbe.hu oldalán mintegy száz ilyen ingatlant találni szerte az országban, többükhöz jelentős földterület kapcsolódik. Mégsem mindegyikre lehet Falusi CSOK-ot igényelni, még akkor sem, ha megvan a 10 millió forinthoz szükséges három gyermek (vállalása). Figyelni kell ugyanis az alapterületre is.

A piacon található olcsó tanyákon jellemzően nagyon kicsi házak vannak, nem ritkák a 20-30 négyzetméteresek, de könnyen találni olyat is, ami mindössze 11 négyzetméteres. Ennek azért van jelentősége, mert a jogszabály szerint csak 60 négyzetméternél nagyobb lakóházakra kérhetünk támogatást három gyerek esetén.

A megvásárolható tanyák többsége persze rendkívül rossz állapotban van, igaz, a támogatásnak köszönhetően a vételárnál is több pénz áll rendelkezésre a felújításra. Vannak azonban már most is beköltözhető ingatlanok.

Például a Bács-Kiskun megyei Tázláron egy kétszobás családi ház 2,3 millióért, közel háromezer négyzetméter földdel; vagy vehetünk 120 éves, nádfedeles házat a Nyíregyháza melletti Nagycserkeszen 3,8 millióért, majdnem egyhektáros birtokkal. A dunántúli kivételek közt is akadnak érdekes ajánlatok. A Dráva mellett, a Baranya megyei Gordisán 4,4 millió forintért kínálnak szép állapotban levő tanyát, fúrt kúttal, kerti kemencével, gyümölcsössel.

Aki tanyák környékén él, és jól ismeri a helyi adottságokat, annak mindenképpen érdemes megfontolnia ezt a támogatási rendszert.

(fotó: Shutterstock)