A miniszter hozzátette, hogy ezzel növelik azoknak az elismerését is, akik a bölcsődékben dolgoznak, sőt, a bölcsődei finanszírozást is folyamatosan, évről évre bővítik. Az elmúlt években 170 milliárd forinttal támogatták az új bölcsődei férőhelyek létrehozását. Ennek köszönhetően mára másfélszer annyi bölcsődei hely van, mint amennyi 2010-ben volt – közölte a miniszter.

– Most egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk, hiszen közel 2 milliárd forintból támogatjuk Pest megyében új bölcsődei férőhelyek létrehozását. Ehhez pályázniuk szükséges az önkormányzatoknak és az egyházi fenntartóknak. A pályázat január 27-én nyílik meg, és február 26-ig lehet benyújtani a pályázatokat. A minimális támogatási összeg 20 millió forint, a maximális 600 millió forint – ismertette a részleteket Novák Katalin.

Arra számítanak, hogy ennek a támogatásnak köszönhetően Pest megyében – Budapestet leszámítva – több száz bölcsődei férőhely jön majd létre, és ezzel is könnyebbé tudják tenni az itt élő családok életét.