Novák Katalin azt közölte, jövőre 3,6 milliárd forintból gazdálkodhat a nemzeti tehetségprogram. „Koronavírus-járvány ide vagy oda, a magyar fiatal tehetségek számíthatnak segítségre, anyagi támogatásra” – hangoztatta.

Ismertetése szerint az ülésen elfogadták a 2021-2022-es évre vonatkozó tehetséggondozási cselekvési tervet, amit rövidesen a kormány elé visznek, majd kiírják a pályázatokat. A programok közül kiemelte az idén indított Stipendium Peregrinum ösztöndíjat, melynek segítségével a tehetséges magyar fiatalok a világ legjobb egyetemein tanulhatnak állami ösztöndíjjal, és már a felvételi költségeinek megtérítésére is lehet pályázni.

Novák Katalin arra hívta fel a figyelmet, nincs máshol a világon olyan tehetséggondozó program, melyhez az állampolgárok is hozzájárulhatnak személyi jövedelemadójuk 1 százalékával.