Az EMMI közölte: lényeges változás a korábbi évek gyakorlatához képest, hogy ebben az évben a pályázatok beadására 30 helyett 60 nap áll az érdeklődők rendelkezésére. Emellett 2020. szeptember 1-je előtt a pályázatok ütemtervébe nem tervezhető csoportos tehetségsegítő program, rendezvény, külföldi utazás vagy több tehetség személyes jelenlétét igénylő aktivitás.

A Nemzeti Tehetség Program 2019-2020-as tanévre szóló pályázatainak megvalósítási határideje – a koronavírus-járványra tekintettel – 2020. december 31-re módosítható, amennyiben a támogatott szerződésmódosítást kezdeményez az EMET-nél.

Ha a 2019. évi támogatottak módosítanának a határidőn, figyelniük szükséges arra, hogy amennyiben a 2020-21-es tanévben is fut támogatott programjuk, úgy a 2020. őszi félév során párhuzamosan zajló programjaikat szakmai és pénzügyi szempontból is, egymástól elkülönítetten valósítsák meg.

Az 1 % felajánlásával bárki segíthet

A tárca hangsúlyozta: a magyar Kormány számára kiemelt nemzeti ügy a tehetségek és családjaiknak támogatása. A Nemzeti Tehetség Program az adófizetők „második” 1% felajánlásából és központi költségvetési támogatásból működik, amelynek köszönhetően évente mintegy 350 ezer tehetséges fiatal kapcsolódhat be a tehetséggondozási programokba. A Program ebben az évben is várja az SZJA- felajánlásokat a 1823-as technikai számon.

Részletes információk a Nemzeti Tehetség Program online felületein a www.nemzetitehetsegprogram.hu weboldalon és a közösségi médiában a www.facebook.com/1823.hu, valamint a www.instagram.com/nemzetitehetsegprogram oldalakon olvashatók.