A jegybank és az alapítvány közleményében ismerteti: a projekt az első időszakban 45 oktatási intézményre fókuszál az ország összes megyéjéből és a fővárosból, de az applikációba más magyarországi általános iskolában tanuló diák is regisztrálhat.

A résztvevő 8 és 14 év közötti tanulók digitális érmeket, illetve az ezekből összeálló érem-sorozatokat – például magyar királyokat vagy magyar várakat ábrázoló érmeket – gyűjthetnek a saját Digitális Diákszéfjükben. Az alkalmazás lehetőséget biztosít ezek egymás közötti cseréjére is, valamint a tanév során meghirdetett beváltási időszakokban a tanulók különféle értékes tárgyi ajándékokra (játékokra, belépőjegyekre) válthatják majd be az összegyűjtött érmeket.

A digitális érmek gyűjtésén és cseréjén túl a mobilapplikációban további funkciók is elérhetők lesznek. A diákok például megtakarítási célokat határozhatnak meg maguknak, illetve egy-egy éremsorozat minden elemének összegyűjtésekor jutalomérmeket is kapnak.

Gyermekkorban érdemes elkezdeni

A Digitális Diákszéf program elindításával az MNB és a Pénziránytű Alapítvány célja a diákok és a családok segítése a korszerű pénzügyi, digitalizációs és fenntarthatósági ismeretek megszerzésében. A kutatások szerint a családok anyagi biztonsága, a pénzügyi sérülékenység csökkentése szorosan összefügg bizonyos pénzügyi viselkedésformák elsajátításával, amelyek már gyermekkorban megalapozhatók. Ilyen egyebek között a kiadások és bevételek nyomon követése, a pénzügyi célok, tervek kitűzése és a rendszeres megtakarítási aktivitás – fejtették ki.

Az MNB Digitalizációs és FinTech Tanácsadó Testülete már február végén tárgyalta a fiatal korosztályt célzó megtakarítási és pénzügyi edukációs eszköz bevezetésének lehetőségét. Az így megvalósult Digitális Diákszéf mobilapplikáció különösen aktuális: az alkalmazás segítségével elsajátítható digitális készségeket és kompetenciákat a résztvevő diákok a járványhelyzet okozta felgyorsuló digitalizáció során a mindennapokban is számtalan helyen tudják kamatoztatni – közölte a jegybank.

(fotó: Shutterstock)