Az esemény résztvevői egyetértettek abban, hogy „a népesség elöregedése, az alacsony születési arány, a gazdaság állapota, a növekvő migráció és az ezekhez kapcsolódó társadalmi problémák megoldásra várnak”.

Mindezek érdekében a tanácskozás résztvevői vállalták, hogy

• a gyermekes családok segítő beruházásokra, támogatások bevezetésére ösztönzik az önkormányzatokat;

• az élhető, tisztább és biztonságosabb környezet megóvását segítő intézkedéseket szorgalmaznak;

• mindent megtesznek azért, hogy az önkormányzatok a nemzeti családszervezetek és az európai hálózatok iránymutatásainak megfelelően prioritásként kezeljék a gyermekeket és a családokat;

• támogatják azokat a családi szövetségeket, valamint magán- és állami vállalatokat, helyi önkormányzatokat és a nemzeti kormányokat, amelyek a családbarát környezetet megteremtésén munkálkodnak.

A családbarát önkormányzatok európai hálózatának létrehozása a családbarát Európa megvalósulásának egyik fontos lépése. A hálózat célja, hogy az önkormányzatok meg tudják osztani egymással jó gyakorlataikat, és az így kiépülő kapcsolatokra építve nemzetközi szinten is hatékonyan tevékenykedhessenek a családokért.

A november 19-én Brüsszelben zajlott eseményen jelen volt Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár, a Nagycsaládosok Országos Egyesületét Kardosné Gyurkó Katalin elnök és Joó Kinga elnökhelyettes képviselte. A mintegy 80 fős tanácskozásra az egyesület meghívta a Családbarát Önkormányzat Díj korábbi díjazottjait, amelyek közül Orosháza, Nagykovácsi és a fővárosi V. kerület is képviseltette magát és a határon túlról elfogadta a meghívást Sepsiszentgyörgy is.


(Fotó: Shutterstock)