– Sokan nem rendelkeznek nagy összegű saját megtakarítással, mégis szeretnének élni a lakásfelújítási támogatás lehetőségével. A legelőnyösebb ebben az esetben az, ha az otthonfelújítási támogatást kombinálják az államilag támogatott otthonfelújítási hitellel – mondja Fülöp Norbert, a bankmonitor.hu szakértője. Felhívja a figyelmet arra is, hogy az új otthonteremtési kölcsön jelzálog alapú hitel, tehát ingatlanfedezet szükséges hozzá, a kamatát azonban 3 százalékban maximálta a jogalkotó.

– A hitelhez jutás egyik legfontosabb feltétele a családdal együtt élő 25 év alatti gyermek, emellett azonban – mivel banki hitelről van szó – az ügyfélnek hitelképesnek is kell lennie. A hitelképességhez a többi között legalább háromhónapos folyamatos munkaviszonyt, valamint a bank által elvárt minimális jövedelmet kell igazolni.

Fülöp Norbert szerint a bank kiválasztásánál érdemes arra figyelni, hogy eltérő minimális jövedelmet határozhatnak meg a pénzintézetek. Az elvárt minimális jövedelem megléte azonban még csak a beugró.

– A következő lépés az, hogy a jövedelemnek „el kell bírnia” a hitel havi törlesztőrészleteit is. Már jogszabály határozza meg, hogy mekkora jövedelem milyen mértékű havi törlesztőrészlettel terhelhető meg. Ez az úgynevezett jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató (JTM) korlát, amit gyakran adósságféknek is szoktak hívni.

Ha egy ügyfél 500 ezer forintnál alacsonyabb összegű jövedelmet igazol a bank felé, akkor a havi jövedelmének legfeljebb 50%-át lehet hiteltörlesztésre fordítani. Ez annyit tesz, hogy mondjuk 200 ezer forint nettó jövedelem esetén az összes (!) havi hiteltörlesztés összege legfeljebb 100 ezer forint lehet.

Lakásfelújítási hitelfelvétel, ha már van hitelünk

– Amikor hitelt igénylünk, akkor a bank ellenőrzi, vannak-e már kölcsöneink, megnézi ezek törlesztőrészleteit, majd számol, és ez alapján eldönti, hogy az igényelt összeget megkaphatjuk-e. Most akár azt is megteheti valaki, hogy ha CSOK-ot, CSOK-hitelt vett fel az otthona megvásárlásához, ugyanennek a felújításához támogatott otthonfelújítási kölcsönt igényel. Tehát, ha vásárolt korábban egy használt ingatlant, most felújíthatja a lakást támogatott hitellel, és ha ügyesen választotta meg a lehetőségeit, akkor az otthonfelújítási támogatás 50 százalékát is visszaigényelheti, ami automatikusan csökkenti majd a hitele tőketartozását. Ebben a pillanatban talán ez a legnagyobb kihívás sok család számára, hogy az otthonteremtési támogatást hogyan kombinálják össze a meglévő hiteleikkel, mert erre valóban megvan a lehetőség. Ugyanakkor minden egyes hitelnél, különösen a piaci hiteleknél, de az államilag támogatott otthonteremtési támogatásoknál – CSOK, CSOK-hitel – és az otthonfelújítási támogatásnál is vannak különbségek a bankok között. Hiszen az otthonfelújítási hitelnél is a bank vállalja a kockázatot, ezért a pénzintézetek döntik el, kit hiteleznek.

Ahány bank, annyiféle koncepció

A pénzintézetek eltérő elvárásokat támasztanak az ügyfeleik jövedelmével szemben: van, ahol elegendő a havi 100 ezer forintos fizetés, van, ahol az számít hitelképesnek, akinek számlájára legalább 150 ezer forint érkezik hó elején a munkáltatójától. A szakértő megfogalmazása szerint a banki hitelek éppen olyanok, mint a termékek az áruházak polcain, mindegyik egy kicsit másmilyen.

– Amikor valaki otthonfelújítási hitelt keres, elsőként meg kell néznie, hogy a jövedelme egyáltalán hitelképes-e az adott banknál. A másik fontos dolog, hogy ha viszonylag alacsony összeget szeretne felvenni, akkor sem fordulhat bármelyik bankhoz, meg kell keresnie azt a szolgáltatót, amelyik például 500 ezer forint alatti felújítási hitelt is nyújt. Szintén választható tényező a minimális futamidő. Ez sem egységes a különböző bankoknál, ezért ha valaki szeretné gyorsan visszafizetni a hitelét, az egyik banknál 12 hónapra is igényelheti a kölcsönt, míg egy másik szolgáltatónál 72 hónapos minimális futamidővel kell számolnia – mutat rá Fülöp Norbert.

Az új otthonfelújítási kölcsön úgynevezett jelzáloghitel, vagyis jelzálog-bejegyzés kerül az ingatlan tulajdoni lapjára, amit az egyes pénzintézetek sajátosan kezelnek. Ezzel kapcsolatban többféle megoldás létezik a bankoknál.

– Elvileg bármennyi jelzálog-bejegyzés lehet az ingatlanon, amit elbír a ház vagy a lakás értéke. A bankok azonban nem szívesen állnak be más pénzintézet mögé a tulajdoni lapra. Ám van olyan pénzintézet, amelyiknél ez sem probléma – jelzi. Egyúttal felhívja a figyelmet a kamattámogatott hitel egy másik fontos részletére is.

– A bankok elvárják az ügyfeleiktől, hogy a tényleges támogatás összege végül elérje a felvett hitel összegének 25 százalékát. Ha ezt nem tudjuk igazolni, akkor az addig igénybe vett kamattámogatást az arra való jogosultság megszűnését követő 60 napon belül egy összegben a hitelintézet útján vissza kell fizetni a Magyar Államkincstárnak, a hitel pedig piaci kamatozású kölcsönné alakul át a továbbiakban.

Tervezzünk előre

Az állami támogatáshoz az otthonfelújítás teljes összegének 50 százalékát – maximum 3 millió forintot – kizárólag számlával lehet visszaigényelni az Államkincstártól (MÁK). A MÁK a családi otthonfelújítás állami támogatás részét ezután a banknak utalja majd át. Fülöp Norbert azonban kiemeli, hogy az otthonfelújítási hitel felvételénél nagyon fontos az előre tervezés.

– Mérjük fel, mire van szükségünk, keressük meg a kivitelezőt, tervezzük meg vele a munkát, hogy mikor legyen felújítva az otthonunk, majd készítsünk egy költségvetést. Mindez azért lényeges, mert a hitel felvételét követő egy éven belül be kell fejezni a felújítási munkákat, az ezekről szóló számlákat – vagy ezek másolatait – pedig be kell mutatni a banknak. Manapság nagyon könnyű kicsúszni a határidőből, mert például nem találunk vállalkozót – magyarázza a lehetséges buktatókat Fülöp Norbert.

Minden hitelnél érdemes azzal is foglalkozni, hogy lesznek-e előzetes költségek. Bár a jogszabály szerint értékbecslési, folyósítási és rendelkezésre tartási díjat a bankok nem számolhatnak fel ennél a hitelnél, a közjegyzői díjjal, a tulajdoni lap és a térképmásolat lekérésének költségével itt is kalkulálnunk kell. Érdemes azonban körülnézni, mert van olyan pénzintézet, amelyik ezekre a díjakra kedvezményt ad.

– Jó hír, hogy a bankok előre elmondják, milyen díjak és plusz kiadások szükségesek a hitel felvételéhez, amellyel előre kell rendelkeznünk. Ezért érdemes pár hónapig takarékoskodnunk, hogy legyen erőforrásunk az előzetes kiadásokra – ajánlja Fülöp Norbert.