Novák Katalin a közzétett videóban azt mondta, hogy megjelent az Otthonfelújítási támogatásról szóló kormányrendelet: januártól a kormány a legalább egy gyermeket nevelő családok felújítási költségeinek felét, maximum hárommillió forintig visszatéríti.


Az igénylés feltételei

A szülők a várandósság 12. hetétől az otthonukban nevelt gyermek 25 éves koráig vehetik igénybe a támogatást, ha viszont a gyermek után a szülő Gyermekek Otthongondozási Díjára (GYOD) jogosult, nem számít az életkor – tette hozzá.

A további feltételekről beszámolva elmondta: az igénylőnek legalább egy év folyamatos tb-jogviszonnyal kell rendelkeznie, amelyet legfeljebb 30 napra szakított meg az elmúlt egy évben. A tb-jogviszonyba a bel- és külföldi munkaviszony mellett beleszámít többi között a felsőoktatási jogviszony, a nyugdíj melletti munkavégzés, a hallgatói, diplomás GYED időszaka és az álláskeresési járadék is.

Egyszülős családok is igényelhetik

A lehetőséggel egyszülős családok is élhetnek, az elvált, de a gyermekfelügyeletet megosztó szülők pedig megoszthatják egymás között a támogatást, vagy le is mondhatnak saját részükről a másik szülő javára. Az egyszülős családok akkor is igényelhetik a támogatást, ha a szülő külföldön dolgozott, de az igénylés napján már belföldi tb-jogviszonnyal rendelkezik. Jogosult a visszatérítésre az a család is, amelyben az egyik szülő külföldön dolgozik, ha a másiknak van magyarországi tb-jogviszonya – ismertette.

Tudatta azt is: az, akinek régóta tulajdonában van a ház, csak akkor kérheti a támogatást, ha az igényléskor legalább egy éve a felújítandó ingatlan van bejelentve lakóhelyeként, és gyermekével együtt ott is lakik. Új lakás, ház esetén ez nem feltétel. A támogatást a munkahely miatt ingázók is igényelhetik, ha a magyarországi, felújítással érintett ingatlanban a bejelentett lakóhely fennmarad, és a többi feltétel is teljesül – fűzte hozzá.

Nem kötelező a teljes összeget igénybe venni

A tájékoztatás szerint nem kötelező a teljes támogatást igénybe venni, de a lehetőséggel minden család csak egyszer élhet. Az ingatlan eladása miatt nem kell visszafizetni a támogatás összegét, az új tulajdonos pedig igényelheti a támogatást, ha korábban még nem tette – mondta a miniszter.

Novák Katalin kitért arra is: a támogatást szinte minden otthonfelújítással, korszerűsítéssel kapcsolatos munkavégzésre – például kőművesmunkára, villanyszerelésre, tetőcserére, napelem-beruházásra és akár háztartási nagygépekre is – lehet kérni.

Az Otthonfelújítási támogatással kapcsolatban leggyakrabban feltett kérdések, és az arra adott válaszok megtalálhatók a csalad.hu honlapon.