A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az aláírás előtt elmondta: a megállapodással a kormány kötelezettséget vállal, hogy a jövőben is mindig megkérdezi a NIT és rajta keresztül a magyar fiatalok véleményét, amikor őket érintő kérdésekben dönt.

Tehetséggondozás, önkéntesség

A szerződés ilyen területekként említi a fiatalokkal foglalkozó szakpolitikákon túl a tehetséggondozást, az oktatást, a sportot, a digitalizációt, az önkéntességet és a kultúrát.

Novák Katalin úgy fogalmazott: "szeretnénk, ha a magyar fiatalok hangja eljutna hozzánk, és ennek egy módja" a kapcsolattartás a csaknem száz, fiatalokkal foglalkozó szervezetet tömörítő NIT-tel.

Kitért arra: a NIT hídszerepet tölt be a magyar fiatalok és a kormány között, valamint számos nemzetközi testületben is ellátja a magyar fiatalok képviseletét. Ezért is "fontos, hogy rendszeres kapcsolatban álljunk a NIT-tel, és támogassuk a NIT-hez tarozó szervezetek munkáját".

Hozzátette: a NIT-től a kormány inspirációt kaphat, hogy melyek azok a fiatalokat érintő területek, amelyekkel a jövőben érdemes lenne kiemelten foglalkozniuk, hol van még szükség további lépésekre, és visszajelzést is kapnak tőlük arról, hogy az eddigi lépéseik mennyire voltak sikeresek.

KRESZ-tanfolyam és Babaváró Támogatás

Az államtitkár az elmúlt időszak fiatalokat érintő döntései közül kiemelte a fiatalok KRESZ-tanfolyam- és -vizsgadíjának visszatérítését, az első nyelvvizsga megszerzéséhez nyújtott támogatást, valamint a Babaváró Támogatást, amellyel a családalapítás előtt álló fiatal párokat segítik, és amelyet eddig 55 ezer pár vett igénybe.

Novák Katalin hozzátette: a NIT segíti a kormányt abban is, hogy "lefordítja a fiatalok nyelvére" a kormány őket érintő döntéseit.

Fiatalokat érintő fejlesztések

Hegedűs Zoltán azt mondta: a NIT újabb lépést tesz a "felnőtté válás útján" azzal, hogy ebben a kormányzati ciklusban is az EMMI partnere lesz, és igyekeznek majd tartalommal megtölteni a megállapodást.

Hozzátette: felelősséggel tartoznak azon ifjúsági szervezeteknek, amelyek felhatalmazták őket a képviseletükre.

Kitért arra: az elmúlt időszakban számos, a fiatalokat érintő jó döntés született, és látják a kormány nyitottságát a fiatalokat érintő fejlesztésekre, olyanokra mint például a digitalizáció, a fiatalok vidéken maradásának támogatása vagy a felnövekvő generáció tudatos, a közösségéért tenni akaró felnőtté válásának segítse.

(fotó: Shutterstock)