Tartalmas programok, biztonságos mindennapok

– Mintegy 700 egyszülős családban élő gyermeknek van lehetősége idén nyáron arra, hogy egy hetet eltöltsön az Egyszülős Központ napközis táborában – jelentette be a játszó, rajzoló gyerekek között a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin utalt arra, hogy egyszülős családban nagyon sok gyermek él, szüleiknek pedig nagy kihívást jelent megoldani, hogy a 11 hetes nyári szünetet tartalommal töltsék meg, hiszen a járvány miatt sokuk szabadsága minimálisra csökkent, vagy el is fogyott.

Tematikus segítség az ország három városában

Felidézte, hogy az Erzsébet-napközis táborokban 80 ezer gyermeknek nyújtanak tartalmas kikapcsolódást, de most van egy olyan tábor is, amelyet kizárólag az egyszülős családok gyermekeinek biztosítanak: a fővárosi helyszín mellett Veszprémben és Kecskeméten is várják őket. Naponta 50 gyermek fordul meg a fővárosi központban, ahol reggel 7 órától késő estig maradhatnak. Sok programon vesznek részt, egyebek mellett kirándulnak, állatkertbe mennek, több kulturális eseményre is ellátogatnak. A tábort az Emberi Erőforrások Minisztériuma finanszírozza.

Jelképes összeget kell fizetni

Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője elmondta, hogy a tábort heti turnusokban szervezik, erre az időtartamra gyermekenként 1500 forintot fizetnek a szülők. Az összegben a programok belépői és a napi négyszeri étkezés is benne van. Alapelvnek tekintik, hogy minél több családnak segítséget tudjanak nyújtani. Hozzátette: itt biztonságban telnek a táborozók mindennapjai, felkészült felügyelők foglalkoznak velük, pedagógusok, pszichológusok, gyógypedagógusok. Sok a férfi kolléga, ami azért is fontos, mert az egyszülős családok 86 százalékából a férfi hiányzik.

Kikapcsolódhatnak a szülők is

Azért, hogy a szülők is kikapcsolódhassanak, két szombaton is kinyitnak, az első ilyen hétvégi felügyelet éppen most szombaton lesz.

– A nyár a felnőtteknek is a pihenésről, feltöltődésről, kikapcsolódásról szól, ezért ezeken a szombatokon ők is találkozhatnak a barátaikkal, önfeledten sportolhatnak, miközben a gyermekeiket biztonságban tudják – fogalmazott.