Az új családvédelmi akcióterv ismét felrázhatja az ingatlanpiacot, ugyanis a megváltozott szabályozás a szektor újabb területeire irányítja rá a családok figyelmét, így a telkek és a romos házak piacán is felpezsdülhet az élet. Hiszen amennyiben műszakilag alkalmasnak bizonyul, már meglévő alapra is lehet új lakóingatlant építeni a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) támogatásából.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kiemelte, hogy “az új előírások szerint nem kell feltétlenül teljesen új alapon kezdeni az építkezést, hanem már meglévő alapra is fel lehet húzni az új lakóingatlant, amennyiben az a szakértői vélemény szerint megfelelő az építkezésre”. Ennek köszönhetően olyan ingatlanok is bekerülhetnek a vásárolni szándékozó családok látókörébe, amelyeken elbontandó romos ház, vagy nyaraló áll, megfelelő alapokon.

Balogh László a csalad.hu-nak eljuttatott elemzésében ír a jelenlegi ingatlanárakról. Ezek szerint a 100-120 négyzetméteres családi házak Budapesten átlagosan 43-52 millió forintba, Debrecenben 39-46 millió forintba, Szegeden átlagosan 45 millió forintba, Győrben 35-42 millió forintba kerülnek. A 80-100 négyzetméteres lakásokért a fővárosban 58-72 millió forintot, Debrecenben 34-42 millió forintot, Szegeden 29-37 millió forintot, Győrben 31-39 millió forintot kérnek jelenleg.

Az új támogatások azonban élénkítik majd a lakáspiaci keresletet és forgalmat, aminek hatására - az év második felében - változhatnak az árak is.

Az ingatlanpiaci portál kiszámolta azt is, mekkora segítséget vehetnek igénybe a családok. “Ha például július után egy kétgyermekes családba egy harmadik gyermek érkezik, a feltételek teljesülése esetén maximum 10 millió forintos – egyébként szabad felhasználású – úgynevezett babaváró hitelt kaphatnak, amit a harmadik gyermek érkezése után kamatmentesen törleszthetnek. Ha ezt az összeget és a CSOK keretében elérhető további támogatásokat használt lakás vásárlására fordítják, akkor 6,2 millió forint vissza nem térítendő összeget és 11 millió forint szintén kedvezményes lakáshitelt kaphatnak.