Sebestyén Irma, a Zsibongó óvónője az M5 Multiverzum című műsorában elmondta, igyekeznek úgy összeállítani a napi teendőket, hogy az óvodásokat a környezettudatosságra neveljék. Igyekeznek megtanítani a kisgyerekeket arra, hogy ne szennyezzék a környezetüket.

Földrengés-szimulátor

Az iskolások egy földrengés-szimulátor segítségével tapasztalhatják meg, milyen is lehetett az 1977-es, 7,2-es erősségű romániai földrengés. Mivel Székelyföld nincs messze Románia legaktívabb földrengés övezetétől, Vrancea térségétől, nem árt felkészíteni már a legkisebbeket is az esetleges földrengés alatti és utáni teendőkre.

Tekercs, ami villámokat szór és zenél

A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány Heuréka Alapja támogatta Benedek László Tesla tekercsének megalkotását is. A székelyudvarhelyi gimnazista több mint négy éve kezdett a különleges szerkezet megalkotásába.

Viszonylag kevés feszültségből magas feszültséget állít elő, ezek a kisülések okozzák a látványos villámokat. Benedek László elmondta, „első lépésben a hálózati váltóáramból, 50 hertzből lesz egyenáram, és a továbbiakban ez alakítódik át magas frekvenciára, több százezer hertzre, ami belekerül a transzformátor primer tekercsébe, és onnan a secunderbe, ahol kialakul a magas feszültség”.

Bár egyre több helyre hívják Benedek Lászlót, a Tesla tekercset az elektronika jobb megértése miatt alkotta meg, és nem a hírnév miatt. Az, hogy a villámokon keresztül hallhatók a zenék is, már csak a szórakoztatás része.

A fantasztikusan látványos feszültség, a környezettudatos óvoda és a földrengést szimuláló szoba csak néhány székelyudvarhelyi példa, ami az ifjúság korszerű oktatását szolgálja. Az, hogy melyikük serkenti a jövő nemzedékét hathatós környezettudatosságra, új ismeretek szerzésére vagy éppen újabb technikai vívmányok fejlesztésére, talán a következő évtized megmutatja.

(fotó: Shutterstock)