Előhúsvéti programok


„Ma jöttem egy tojásért”

A Nyitott Műhelyben már pénteken délután fél 5-től kezdődik a családi tojásfestő nap játszóházzal. Bereczné Lázár Nóra Hímestojás-festő népi iparművésszel hímezhetünk tojást, ami remek mulatságnak ígérkezik.


Húsvéti készülődés

Zenés foglalkozás, húsvéti dekoráció készítése, tojásfestés várja a látogatókat a Táncsics Mihály MH-ban is – az időpont már szombat, reggel 9 óra.


Kispesti Húsvétváró

A Kispesti Munkásotthonban szombaton 10 órától az Óperenciás Bábszínház előadását lehet megnézni, Nyúlcsi Júlcsi húsvéti kalandjáról, emellett lesz lufibohóc, csillámtetoválás és arcfestés is.


Húsvéti kézműves foglalkozás

Nyuszis kosárka és tojásdíszítés a Kőrösi Csoma Kőbányai KK-ban, szintén szombaton 10 órától.


Gólyacsőr, békaláb és nyuszifül

A Mesés hétvégék családi délelőttjében szombaton 10 órától közös játékkal, mesehallgatással, kézműves alkotással készülhetünk a húsvétra az Óbudai KK - Csillaghegyi KH-ban.


Húsvéti készülődés

A Rákoshegyi Közösségi Házban a Majorka Színház előadásában ismerkedhetünk meg a király nyulainak történetével, de vár minket egy kézművesműhely is – még mindig szombaton 10 óra a kezdési időpont.


Hímes, piros, húsvéti

A Családi Alkotóműhely keretében ismerhetjük meg a hímes tojások történetét, mi több, készíthetünk is egyet. A helyszín a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont, az időpont vasárnap 10 óra.


Színház


A királylány bajusza

Normál esetben persze egy királylánynak nincsen bajusza, ám az Újszínház péntek délelőtt 10 órakor kezdődő előadásában a főszereplő meseszép Ágacska így próbálja megtalálni kérői közül az igazit.


Kippkopp gyerekei

A Kolibri Fészekben alig fél órával később (azaz fél 11-kor, majd 15 órakor, illetve szombaton fél 10-től és 11 órától) ismerhetjük meg a Nefelejcs Bábszínház előadásában Kippkopp és Tipptopp életét, ami alaposan felfordul, amikor megérkeznek a kis gesztenyék.


Bors néni

A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház pénteken és szombaton 10 órától tűzi műsorra azt a darabot, melyen már a sokadik generáció nő föl.


Már megint kezdik!

És még mindig Kolibri, csak ezúttal a Pince Színház a helyszíne annak a darabnak, melynek 12 év körüli főhőse, Hicks, szülei válása óta kettesben él az édesanyjával. Most azonban úgy tűnik, édesapja esetleg visszaköltözik hozzájuk. Hogy jó lesz-e ez így, kiderül pénteken 17 órától.


Misi Mókus vándorúton

Misi mókus nem vigyázott eléggé a téli eleségre, így aztán kénytelen egy zsák kókuszdióért elindulni Afrikába. A Budapest Bábszínház előadása szombaton (és vasárnap) fél 11-től és 15 órától.


A zöldszakállú király

A Bethlen Téri Színházban nézhetjük meg vasárnap 10 órától a magyar népmesekincs egyik különleges darabját a Ziránó Színház és a Mesebolt Bábszínház előadásában.


Bárány Boldizsár

A Radnóti Miklós Színház előadásában (de a Stefánia Palotában!) ismerkedhetünk meg Szabó Magda népszerű meséjével, amely egy olyan bárányfiúról szól, aki nem szeret iskolába járni, és mindig borsot tör mások orra alá.

Pöttyös Panni az iskolában

Pöttyös Panni régi nagy klasszikus, most a Thália Színház adja elő iskolai kalandjait vasárnap 11 órától.


Koncert


Furulyás Palkó

A Kolompos együttes gyermekműsorának főszereplői a juhait elvesztő pásztor és a pásztorlány. Mindezért a Benczúr Házba kell menni vasárnap fél 11-re.


Csiribiri

Halász Judit is koncertezik, ennél többet aligha szükséges írni egy ajánlóba. Ja, még annyit, hogy a fellépés a Kőrösi Csoma Kőbányai KK-ban lesz vasárnap 11 órától.


Minden más


PONT Fesztivál

A Várkert Bazár egész hétvégén át tartó rendezvényén fellép Gryllus Vilmos egy tavaszköszöntő gyermekkoncerttel, lesz Hangoló mesekoncert, balkáni mesék, mézeskalács-díszítés, tojásfestés és még sok minden más.


A költő, a festő, a szerkesztő

A családi nap keretében Kassák Lajossal és persze a róla elnevezett múzeummal ismerkedhetünk meg interaktív módon, az egész család együttműködésében szombaton 10 órától.


Rigócsőr király

A Meséről mesére sorozat keretében ezúttal Rigócsőr király történetét ismerhetjük meg zenével, tánccal, kézi ügyeskedéssel szombaton 16 órától az Eötvös10 KKSz-ben.


I. Decathlon Családi Piknik

A pikniken megtanítják, hogyan kell tájékozódni a természetben térkép és túrajelzések alapján, de elsajátíthatjuk egyebek mellett a táborállítás fortélyait is. A helyszín a Normafa, azon belül is az Anna rét, kezdés szombaton 10 órakor.


A bikapókok nyomában

A Sas-hegyi Látogatóközpont túráján egy rejtélyes világba, a pókok népes, sas-hegyi birodalmába kalauzolnak el szombaton 11 órától.


villa.berek mesekuckó

Interaktív foglalkozás és diavetítés klasszikus mesékből kicsiknek és kicsit nagyobbaknak a Barabás Villában vasárnap 11 órától.


Nagyon Zöld Nap

Nagyon zöld mese, tengeralkotó foglalkozás műanyaghulladékból, színházi előadás, kiállítás és a Hahó Együttes koncertje várja a látogatókat a KULTI - B32 Galéria és Kultúrtérben vasárnap kora délután, egészen pontosan 14 órakor.